Tech
An iphone with a facebook login screen is seen with a striked out facebook logo in the background in this photo illustration on September 22, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)

Nem, a Facebook nem törli az inaktív csoporttagokat

Korábban a témában:

A napokban több facebookos csoportban is arra hívták fel a figyelmet a kisebbfajta pánikhangulatba került felhasználók, hogy a közösségi oldal új intézkedése miatt az inaktív tagokat automatikusan kirúgja a rendszer, ezért lehetőségük szerint kommenteljenek, osszanak meg dolgokat.

Ez így ebben a formában viszont nem igaz.

A Facebook szóvivőjének elmondása szerint azokat a tagokat érinti változás, akik a belépésük óta egyetlen alkalommal sem posztoltak, nem szóltak hozzá dolgokhoz, nem reagáltak, és még csak nem is olvasgattak, görgettek a csoport tartalmai közt – gyakorlatilag csak behívta őket valaki, vagy felindulásból csatlakoztak.

Az érintettek átkerülnek a „Meghívottak” listájára, amit az adminisztrátorok látnak csak, ők emlékeztetőt küldetnek az érintetteknek. A listára került emberek nem számítanak bele a csoport létszámába, ezért lehet megcsappant számot látni. Erről az adminok is tájékoztatást kaptak.

Aki legalább egyszer beütötte a keresőbe adott csoportot, és ott rendszerint olvasgat (bár nem reagál semmit), annak nem kell félnie.

Az intézkedés lényege, hogy a Facebook megszüntesse azt az idegesítő jelenséget, hogy a tagok boldog-boldogtalant meghívjanak, mert így becsapós lehet a taglétszám, és a felhasználónak sem releváns a részvétel, ha egyszer nem csinál ott semmit.

Ha mi is felkeressük a facebook.com/groups aloldalt, láthatjuk, hogy éppen milyen csoportokban vagyunk benn – valószínűleg lesz min meglepődnünk.

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Bielik István / 24.hu

A Fidesz egyszerre két választást akar nyerni vasárnap

A Fidesz olyan vereséget mérne az ellenzékre, amelyet az őszig nem hever ki. A kormányoldal akár az összes EP-mandátum kétharmadát is megnyerheti, de rosszabb eredményt is elérhet, mint öt éve. Mutatjuk, min múlik ez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Britain's Prime Minister Theresa May announces her resignation outside 10 Downing street in central London on May 24, 2019. - Beleaguered British Prime Minister Theresa May announced on Friday that she will resign on June 7, 2019 following a Conservative Party mutiny over her remaining in power. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.