Tech

Örülnek az előfizetők az egy év hűségidőnek

Az új ügyfelek kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad rá.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által végzett, szolgáltatások lakossági használatát vizsgáló 2018-as országos kutatások végleges eredményei tavasszal várhatók, de már az előzetes adatokból is következtetni lehet arra, hogyan változtak a felhasználói szokások a határozott idejű – hűségidős – szerződésekkel kapcsolatos hírközlési szabályok 2017 őszén életbe lépett változásai óta.

2017 óta a határozott időtartamú előfizetői szerződés a korábbi két évvel szemben már csak maximum egy évre köthető, kivéve, ha a szerződéshez készülékvásárlás is kapcsolódik, ebben az esetben a felső korlát továbbra is két év.

Az NMHH felméréséből kiderült, hogy aki kötött határozott idejű szerződést a szolgáltatójával, az általában nem bánta meg: nagyjából a megkérdezettek 90 százaléka mondta azt, hogy utólag is jó döntésnek tartja. Akik 2018-ban kötöttek ilyen típusú szerződést, azok

kétharmada élt az új szabályozás adta nagyobb szabadsággal, és csak egy évre vállalt hűségidőt,ellentétben azokkal, akik az új szabályok életbe lépése előtt, 2017-ben kötöttek hűségidős szerződést: ezeknek az előfizetőknek a 90 százaléka ugyanis még két évre írt alá.

Fotó: ThinkStock

Tíz megkérdezettből kilenc arról számolt be, hogy még semmilyen gondja nem volt a hűségidős szerződésével, illetve semmilyen hátrány nem érte miatta. 2017-ben minden ötödik családban járt le valamilyen hűségidős szerződés, de a túlnyomó többség – 79 százalék – ugyanannál a szolgáltatónál kötött újra határozott idejű szerződést, és mindössze 4 százalékuk váltott szolgáltatót a hűségidő lejártával.

Akik maradtak a szolgáltatójuknál a hűségidő letelte után is, azok közül csak minden tizedik számolt be arról, hogy magasabb számlát kapott ugyanazért a csomagért. Egy adott szolgáltató melletti elköteleződés fő motivációja egyébként a kutatás alapján egyértelműen az volt, hogy így olcsóbb a szolgáltatás: a felhasználók kétharmadánál ez volt a legfontosabb szempont, ezt követte – minden hetedik válaszadó esetében – indokként, hogy a hűségidő alatt nincs áremelés, és így kiszámíthatóbbak a családi kiadások.

Ez is változott

A 2017-es módosítás értelmében a szolgáltatónak a hűségidős szerződés megkötése előtt minden esetben fel kell ajánlania a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés lehetőségét is, tájékoztatva a szerződő felet a részletes feltételekről.

A törvénymódosítás értelmében a hűségidő lejárta után az új, határozatlan idejű szerződés havidíja, illetve a szolgáltatás egyéb feltételei nem lehetnek hátrányosabbak a korábbi, hűségidős szerződésben szereplő feltételeknél, és az előfizető a határozatlan idejű szerződését bármikor jogosult azonnali hatállyal, jogkövetkezmény nélkül felmondani.

Szintén fontos változás, hogy a szolgáltatónak az előfizető kérésére ingyenesen hálózatfüggetlenné kell tennie azt a készüléket, melyet határozott időtartamú szerződéssel kedvezményesen adott el, és időközben lejárt a hozzá tartozó előfizetői szerződés, vagy ha az előfizető a számhordozás során a készülék árát kifizette még a szerződés ideje alatt.

A 2018-ban a hűségszerződést aláíróknak viszont csak közel fele hallott erről a lehetőségről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik