Tech

A Samsung mégis beelőzi a Huaweit a lyukas kijelzős telefonnal

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 12. 05. 12:05

Korábban a témában:

Pár napja még arról írtunk, hogy a Huawei mindenkit beelőz a legújabb okostelefonos trenddel, ami véget vet a szenzorszigetnek: jönnek a lyukas kijelzők, azaz az előlapi kamera már nem a kávába vagy egy notch közepébe kerül, hanem kivágják a neki szánt helyet a képernyőből.

Egészen hétfőig úgy tűnt, hogy a kínai gyártó a december 17-én esedékes Huawei Nova 4 bemutatójával mindenkit beelőz a piacon, de a Samsung résen volt, és nem sokkal a Huawei hivatalos dátuma után bejelentették, hogy ők már december 10-én lerántják a leplet a Galaxy A8s-ről.

Már december 10-én leleplezik – Fotó: Samsung

Ami biztos, hogy a készülék a Samsung által Infinity-O névre keresztelt lyukas kijelzővel érkezik, de a jól értesült források már azt is tudni vélik, hogy a Galaxy A8s 6,3 colos, 2340 x 1080 pixel felbontású, 19,5:9-ös LCD-kijelzővel lesz felszerelve, amit egy Snapragon 710 lapkakészlet egészít majd ki 6 GB RAM-mal. Az előlapi lyukba egy 24 megapixeles kamerát pletykálnak, míg a hátlapra három különböző szenzor várható.

És valószínűleg nem ez lesz a Sasmung egyetlen ilyen készüléke, hiszen a napokban kiszivárgott képek szerint a jövő tavasszal érkező Galaxy S10 telefonok is ilyen kijelzővel kerülnek a boltokba, sőt, ha minden igaz, akkor a Galaxy S10+ előlapján nem egy, hanem rögtön két szenzor kap majd helyet.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.