Tech

Ismét visszatér gyerekkorunk legnagyobb álma

A tavaly előtt kiadott NES Classic igazi retro konzol volt, hiszen a gép kisebb mérete ellenére is megőrizte a klasszikus formáját, a 80-as évek ikonikus játékai futottak rajta (előretelepítve), viszont csatlakoztatható volt a modern tévékhez, így bárki könnyedén elmerülhetett a régi kedvenceiben. A Nintendo viszont elég alacsony példányszámban dobta piacra, a gyártást az év elején le is állították.

Forrás: Nintendo

Mostanra igazi hiánycikk a minigép, a boltokban már nem kapható, így aki lemaradt róla, az csak horribilis összegekért szerezheti be a különböző aukciós oldalakon. Ám nem sokáig lesz ez így: a Nintendo nyár elején ismét elérhetővé teszi a terméket, június 29-én a NES Classic Edition visszatér a polcokra. Ez remek lehetőség arra, hogy aki lecsúszott az előző időszakról, az pótolhassa lemaradását, és most különösen megéri, hiszen a neten található modelleket akár háromszoros áron kínálják a 60 dolláros konzolt.

A NES Classic Edition második körben is ugyanazokat az előretelepített játékokat kínálja, amik első alkalommal is a gépre kerültek, többek közt olyan legendás címeket, mint a The Legend of Zelda, a Donkey Kong. A kütyü várhatóan egészen az év végéig elérhető lesz, a jelenleg is kapható Super NES Classic Editionnel egyetemben.

Az elérhető teljes játékok listája:

  • Balloon Fight
  • Bubble Bobble
  • Castlevania
  • Castlevania II: Simon’s Quest
  • Donkey Kong
  • Donkey Kong Jr.
  • Double Dragon II: The Revenge
  • Dr. Mario
  • Excitebike
  • Final Fantasy
  • Galaga
  • Ghosts ‘n Goblins
  • Gradius
  • Ice Climber
  • Kid Icarus
  • Kirby’s Adventure
  • Mario Bros.
  • Mega Man 2
  • Metroid
  • Ninja Gaiden
  • Pac-Man
  • Punch-Out!! Featuring Mr. Dream
  • StarTropics
  • Super C
  • Super Mario Bros.
  • Super Mario Bros. 2
  • Super Mario Bros. 3
  • Tecmo Bowl
  • The Legend of Zelda
  • Zelda II: The Adventure of Link

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik