Tech

Zseniálisan szívatta csaló lányát egy apuka

A gyereknevelés nem könnyű feladat, főleg ha a csemetéket arra kell megtanítani, hogy nem csalunk az olyan videojátékokban, mint például a méltán népszerű Mario Kart, ahol ugyan megengedett egymás szívatása mindenféle bombákkal és egyéb nyalánkságokkal, ugyanakkor nem tolerálható, ha valaki újraindítja a programot, amíg a másik nincs a szobában, így szerezve jogosulatlan előnyt.

Egy apuka mindennek tanúja volt, ám dorgálás helyet a rafinált megleckéztetést választotta a lányával szemben, aki éveket dolgozott azon, hogy bekerüljön a Booker T. Washington művészeti középiskolába, ahonnan a napokban küldték ki az értesítőket, hogy elfogadták-e a nebulók jelentkezését.

A levél természetesen megérkezett a tizenhárom éves Viviannak is, aki a családja előtt bontotta ki a fontos borítékot, ráadásul az apukája a telefonjával még videót is készített a pillanatról. A levél felbontása után viszont a lány arca elkeseredett kifejezést ölt, és könnyekkel küszködve csak annyit mond, hogy „elutasítottak” – erre az apuka csupán annyit reagál, hogy „olvasd fel hangosan”.

A levél persze tökéletes hamisítvány, amiben az iskola megköszöni a jelentkezést, kiemelik, hogy a lány portfóliója és meghallgatása szuperül sikerült, majd jön egy rész, ahol az iskola azt írja, sajnos nem vehetnek fel olyan diákot az intézménybe, aki újraindítja a leállított Mario Kart-játékot, amíg az ellenfele a szobán kívül tartózkodik. A szövegben továbbá szerepel az is, hogy bármikor újra beadható a jelentkezés, amennyiben a lány megtanul tisztességes emberi lényként viselkedni.

A TELJES LEVÉL – Forrás: Imgur

Vivian a levél olvasása közben nevetésben tör ki, amit aztán a valós levél átnyújtása követ, amiben már az szerepel, hogy a lány felvételt nyert a kívánt intézménybe. Ugyanakkor abban is biztosak vagyunk, hogy Vivian egy életre megtanulta a leckét, és a szívatás után többé csalás sem lesz a Mario Kartban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik