Tech

Óriásbefektetést kapott egy magyar önjáró autós cég

A budapesti AIMotive nevű startup bejelentette, hogy 38 millió dolláros befektetési kört zárt le, amit a jövőben is egyedi, kamerákon és mesterséges intelligencián alapuló önvezető technológiájuk fejlesztésére használ fel.

A cég elsőként kapta meg hazánkban az engedélyt arra, hogy önjáró autókat tesztelhessen magyar utakon, emellett Franciaországban és Kaliforniában is folynak a tesztelések, idén pedig Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban is az utakra állnak flottáik.

Autóipari partnereik közt olyan nevek vannak, mint a PSA Peugeot Citroën, a kínai SAIC és a Volvo, a szoftver modularitása és rugalmassága miatt a cég szoftverét különböző autómodellekbe is integrálni lehet.

A világ legnagyobb kütyüexpóján, a jövő héten induló CES-en is számos saját megoldást mutatnak majd be.

Forrás: AIMotive

Az AIMotive önjáróinak különlegessége, hogy nem drága, lézeralapú radarrendszerrel (LIDAR), hanem kamerákkal tájékozódnak. A fejlesztőknek meggyőződésük, hogy az autót olyan felszereléssel is  meglehet tanítani „látni”, amik a hétköznapi okostelefonokban is megtalálhatók. Kishonti László, a cég alapítója a Business Insidernek tavaly decemberben azt mondta: „Az emberek a szemükkel és agyukkal vezetnek, nincs szükségük LIDAR-ra.”

Ez különbözik a Waymo, az Uber és a General Motors megoldásától, amik mind a költséges LIDAR rendszereken alapulnak. Az AIMotive fejlesztésének épp ezért az a jelentősége, hogy megnyithatja az utataz olcsóbb és gyorsabb önjárók felé, bár a kamerák használata sok kockázatot hordoz magában, és bizonyos korlátokkal is számolni kell.

Néhány szakértő szerint a kamerák önmagukban nem elegendők: nem látnak át a ködön, problémás lehet használatuk a sötétben, vagy a havas utakon, és meghatározni bizonyos tárgyak távolságát.

Kishonti szerint a rendszer ezen félelmek ellenére is működni fog, mivel a közlekedési infrastruktúra manapság erőteljesen épül vizuális jelekre, így jelzőlámpákra, táblákra, a szoftverrel pedig megtanítják úgy látni az autót, ahogy a sofőr is tenné.

„Olyan szintű biztonságot szeretnénk elérni, mint ami a levegőben van” – olvasható bejelentésükben. Az alapító kifejti továbbá, hogy azért alkalmaznak a repülőgépgyártásban használt szimulációs metódusokat, eljárásokat és eszközöket is, mert a levegőben közlekedés tízezerszer biztonságosabb, mint a közúti közlekedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik