Tech
Artificial intelligence, conceptual illustration.

Már a porszívó is mesterséges intelligenciát kap

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2017. 12. 22. 10:45

Korábban a témában:

Az LG a napokban jelentette be, hogy létrehozza a ThinQ márkát, ami minden olyan háztartási eszközt, fogyasztói elektronikai terméket és szolgáltatást megjelöl, ami mesterséges intelligenciát alkalmaz. Az így termékek és szolgáltatások mindegyike képes lesz a gépi tanulásra, a kommunikációra más eszközökkel, és az LG saját DeepThinQ technológiája mellett számos további mesterséges intelligencia technológiát használ majd a cég partnereitől.

A cég először a 2017-es CES-en mutatta meg mesterséges intelligencia törekvéseit, mikor lerántották a leplet a DeepThinQ technológiáról, majd júniusban az LG megnyitotta a szöuli Mesterséges Intelligencia Laboratóriumot, amely összefogja a cég különféle kutatásait az olyan technológiák terén, amik lehetővé teszik a hang- és videó-alapú, valamint a szenzorok által szolgáltatott információk felismerését, és

képessé teszik az eszközöket arra, hogy saját következtetéseik nyomán tanuljanak.

Az LG frissen nyitott laboratóriumában ráadásul nem lazsáltak a mérnökök, hiszen a szöuli csapat azóta közreműködött a világ első, a saját környezetét feltérképezni képes légkondicionálójának fejlesztésében, csakúgy, mint intelligens hűtőszekrények, mosógépek és robotporszívók megalkotásában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.