Tech

A magyarok félnek attól, hogy hackerek bújnak autóikba

A 18-59 éves magyar lakosság 55 százaléka gondolja úgy, hogy a jövőben egyre nagyobb problémát fognak jelenteni az autók ellen elkövetett hackertámadások. Az autóval nem rendelkezőknek is 80 százaléka (2,7 millió lakos) mondta azt, hogy egy ilyen támadás valós veszélyt jelent – derül ki az NRC Kft. és az NNG Kft. közös kutatása szerint.

Az autósok 63 százaléka viszont (a magyar lakosságra vonatkoztatva ez több mint 1,5 millió főt jelent) úgy gondolja, hogy az ő autóját nem érheti támadás.

Itt rejtőzik a veszély

A kutatásban megkérdezettek mindössze 18 százaléka tartja magát tájékozottnak a témában, pedig a veszély valós. Az autósok által birtokolt járművek 77 százaléka rendelkezik olyan felszereltségi elemekkel, melyek kockázatot jelenthetnek.

Ilyen például a lopásgátló rendszer, de a járművek 44 százaléka van már felvértezve okos funkciókkal, 31 százalékukban van fedélzeti számítógép, 21 százalékuk pedig vezetést segítő funkciókkal is bír, ezek szintén feltörhetők.

Bár a témával kapcsolatos tájékozottság alacsony, a válaszadók több mint 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy következő autójának vásárlása során figyelembe venné az autó kibertámadásokkal szembeni sebezhetőségét.

Forrás: NRC Kft.

Az NNG csoport részét képező Arilou Cyber Security (Arilou Ltd.) ügyvezető igazgatója, Ziv Levi szerint sokan nem is gondolják, hogy milyen egyszerűen fel lehet törni egy autót, és ez nem csak a felső kategóriás járművekre érvényes.

  • A lopásgátló feltörhető, ha a hacker az autótól 10-30 méterre tartózkodik, és kívülről-belülről ismeri az ilyen jellegű rendszereket.
  • A navigációs rendszerek akár távolról is feltörhetők, és bár kritikus rendszerekhez ezeken keresztül nem lehet hozzáférni, az elérhető, hogy az eredeti cél helyett másik helyszínre navigálják a sofőröket.
  • Az okosfunkciók többnyire a telefon Bluetooth kapcsolatán keresztül irányíthatóak az autóban, mivel azonban a telefon internetkapcsolattal is rendelkezik, ezen keresztül gyakorlatilag bármekkora távolságból be lehet hatolni az autók rendszereibe, amiken keresztül a támadó biztonságkritikus rendszerekhez is hozzáférhet.
  • A legveszélyesebb ugyanakkor a vezetést segítő funkciók területe. Ezek többnyire nem kapcsolódnak az internetre közvetlenül, ha azonban valaki feltöri a jármű elektronikus vezérlőegységeinek egyikét, a vezetést támogató rendszerekhez is hozzáférhet, így pedig akár teljes kontroll alá vonhatja az autót.
  • A fedélzeti számítógépek többnyire számos külső hálózattal (Bluetooth, Wi-Fi, USB) és a járművek belső hálózatával is kapcsolatban állnak. Néhány, belső, szórakoztatóelektronikai (infotainment) komponens megkerülésével a hackerek már a jármű saját hálózatán garázdálkodhatnak.

Az autóiparnak is kell kibervédelem

A jövőben valószínűleg egyre többet fogunk hallani az autóipari kibervédelemről. Az Amerikai Egyesült Államokban már tervezet is készült egy olyan jogszabályra, ami arra irányul, hogy a közlekedési hatóságok szigorúbban szabályozhassák az autók rendszereire vonatkozó előírásokat, ezáltal csökkentve egy esetleges kibertámadás kockázatát.

A brit kormányzat pedig augusztus elején adott ki egy kiberbiztonsági útmutatót, amivel fel szeretnék hívni az autógyártók figyelmét a terület fontosságára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik