Tech

Ez a robotporszívó nem csak felmos és takarít, de őrzi is a házat

A Haier bár német márkának hangzik, valójában egy kínai céget takar, ugyanakkor német precizitással állítják elő termékeiket. A  XShuai C3 robotporszívójuk HD-kamerát is kapott, így akár biztonsági kameraként is funkcionál.
Korábban a témában:

A Haier XShuai C3 robotporszívó neve ismerősen csenghet, hiszen az egyébként kínai cég Németországban meglehetősen sok terméket adott el.

A német minőség pedig nagy tudást takar: wifis távvezérlés, HD-kamera, hengerkefe, intelligens takarítási funkciók, felmosás. A repertoár széles, de az árát is megkérik, persze 75 ezer forint egyáltalán nem sok egy csúcstechnikás kütyüért.

Ezek a legolcsóbb és legjobb kínai robotporszívók
Már nem csak a drága gépek szippanthatják fel rendesen a koszt a lakásban, akár 21 ezer forintért is találni jót.

KICSOMAGOLÁS

Egy barátomat kérdeztem, hogy ismeri-e a Haier termékeit? Mondta, hogy persze, nekik is volt hűtőládájuk a német gyártótól. Csakhogy ez egy kínai cég, de az elmúlt pár évben szépen teleszórta Európát, a névválasztás pedig igen sikeres, hiszen mindenki a legerősebb európai országra asszociál – derül ki a Rendelj Kínait csapat tesztjéből.

Ezzel szemben az XShuai C3 rettenetes név robotporszívónak, de aki háromszor ki tudja egymás után mondani, azt tiszteletbeli kínaivá avatom.

A C3 rbotporszívó nagyon impozáns, hozzá egy tonna cserealkatrészt kapunk: van benne pótkefe, Hepa szűrő, távirányító, tisztítókefe, egy olyan vastag gépkönyv, amivel még barátnőm sem félne leütni egy pókot, egy dokkoló tápegység.

Külsőre egyáltalán nem a kerek formai vonalat követi, inkább egy lekerekített négyszög, két olyan rovar szemmel – ez a kamera – ami engem a beteg kétcsövű orosz tankokra emlékeztetett a második világháborúból. Az biztos, hogy egyedi és eltéveszthetetlen a kinézete.

Egy dolgot hiányoltam nagyon, ez pedig a virtuális fal, amellyel körbekeríthetjük azt a területet, ahol dolgozhat. Cserébe kárpótol minket a felmosás funkció és a hengerkefe.

Érdekeség, hogy a drágább robotporszívók már applikációs mobilvezérléssel érkeznek, és ez alól a Haier Xshuai C3 sem kivétel. A Huiba app (Android, iOS) kamerás, távoli mobilvezérlést tesz lehetővé, ami egy újabb prémium pontja a terméknek. Elméletileg az Amazon Alexa virtuális asszisztenshez is tudnánk csatlakozni, de ezt nem sikerült összehozni itt Magyarországon.

TESZTÜZEM

A tesztüzemet a szokásoktól eltérően a gépkönyv elolvasásával és az applikáció beállításával kezdtem. Ez nem egy különösebben bonyolult művelet, leolvassuk a QR kódot a Haier XShuai C3 oldaláról, adunk neki wifit, dokkolóra tesszük a robotporszívót és mehet is a móka.

Miután végeztem a program beállításával, elkezdtem nézegetni a lehetőségeket, és rögtön a legjobb funkcióhoz érkeztem: ez pedig a beépített HD-kamera. Ezt távolról is el tudjuk érni, és tudunk vele az okostelefon kijelzőjén pásztázni.

Én például egy étteremből jártam körbe a lakásomat, illetve indítottam el a takarítást, amit előzőleg elfelejtettem. Ráadásul az is megnyugtató érzés, hogy haza tudunk nézni, és látjuk, hogy minden rendben, nem törtek be, és még a vasalót is kihúztuk.

A robotporszívó az újfajta biztonsági kamerákhoz hasonlóan rendelkezik egyirányú hangátvitellel is, így akár beszélhetünk is az otthon lévőkhöz – legyen az a párunk, vagy a házikedvenc.

Ami viszont érthetetlen, hogy a létrejött kapcsolatot miért jelzi hangos vijjogással a gép. Lehet, hogy a betörőt akarja elijeszteni, de teljesen indokolatlan és még hangos is.

Ami a takarítási metódusokat illeti, a szokásosat kapjuk:

  • van élkövetés,
  • véletlenszerű mozgás,
  • nagy teljesítményű szívás,
  • cikkázás,
  • egy helyben takarítás,

ezek gyakorlatilag csak a bejárt út módjában térnek el. Okosabbnak tűnik, mint a többi általam tesztelt porszívó, amiknek nagyon idegesítő volt nézni a mozgását. A Haier XShuai C3 mintha logikusabban mozogna, bár előre ennek az útvonalát sem fogjuk kitalálni.

A tárgyakat nagyon finoman érinti meg köszönhetően a szenzorainak. Ami túlságosan alacsonyan van ahhoz, hogy észrevegye, azt finoman meglöki. A Nidec motor – amit a Haier mellett a Xiaomi is használ – meglepően erős, engem simán eltolt, amikor a gurulós székemben ültem. Ehhez képest nem túl hangos, gyári specifikáció szerint 70 decibelnél halkabb. Ellenben mikor elfordul, tud fura, “röfögő” hangot hallatni, amit vélhetően a gumigörgő oldalra mozgása okoz.

A robotporszívó időzíthető is, amit én általában nem használtam, mivel a porszívózás távolról is elindítható. Az applikációban ráadásul a töltöttséget is mutatja, így tudom, hogy a maximális, durván 1,5-2 órás takarítást mikor érdemes elkezdeni.

A kijelző az időt, a töltést, a wifi kapcsolatot, és a hetek számát is kijelzi.

Az akkumulátor kapacitása 2600 milliamperóra, ami egy sztenderd érték lehet, mert más porszívóknak is épp ennyi. Automatikusan visszatalál a dokkolóra, ha nem a világ végéről indítjuk el a hazatérést. A töltési idő durván 4-5 óra, de mivel dinamikusan látjuk az applikáció segítségével, hogy éppen hol tart, ezért volt, amikor 70 százaléknál is elindítottam.

A normál porszívózás nagyjából olyan hatékonysággal csinálja, mint az összes többi konkurens. Két söprögetője is van, míg a többi hengerkefés gépnek általában csak egy, vagyis hatékonyabban tereli maga alá a koszt.

A portároló óriási méretű, 830 milliliter, ami nagyjából 250 százalékkal nagyobb mint a hagyományos 300-350 milliliteres egységek.

A szívásereje brutális, gyakorlatilag mindenféle felületről – laminált padló, szőnyeg, csempe – simán felszedi a szennyeződéseket, de még a fugák közül is ki tudja szívni a koszt. A küszöbökkel azonban nem nagyon tud mit kezdeni, volt olyan, mikor 1 órát töltött a 8 négyzetméteres fürdőszobában, a saját halálcsapdájává változtatva a helyiséget.

Szerencsére azonban fel nem akad, ugyanis hátrafelé is tud mozogni, így nemcsak jobbra-balra cibálja magát, mint például az iLife X5. Arra azonban figyelni kell, hogy a gyárilag felrakott felmosó platnit távolítsuk el a porszívózás előtt, ugyanis ez nagymértékben csökkenti a hasmagasságát, és így hajlamos “zátonyra futni”.

A hengerkefe teljesítményével kifejezetten elégedett voltam. A barátnőm hosszú, szőke hajszálait remekül összegyűjtötte a szőnyegről, és olyan helyekről is, ahol nem is gondoltam volna, hogy van.

Nem tudom, hogy ez az állatszőrrel mennyiben állítható párhuzamba, de szerintem összehasonlítási alapnak megállja a helyét, vagyis kutya-, macskabarátok és a házikedvenc tulajdonosok is hatékonyan használhatják.

A felmosási funkcióval elégedett voltam, annak ellenére, hogy szerintem ezeknek a porszívóknak nem ez a fő feladatuk. A tartály kialakítása nagyon ötletes, egy lapos lepényt képzeljünk el a felmosórongy alatt, ami nagyjából 100 milliliter kapacitású, és egy beépített anyagdarabbal nedvesíti a rongyot.

Valójában ez tetű lassan történik, ezért már előre benedvesítettem az alsó részt, hogy gyorsabban menjen a munka. Szerencsére nem kell eltávolítani a portárolót, mint más konkurens modelleknél, és a tartály felhelyezése is nagyon egyszerű.

ÖSSZEGZÉS

A Haier XShuai C3 majdnem letaszította a trónról az iLife X5-öt, de így is a képzeletbeli dobogóm második helyére kapaszkodott fel. Kevés hibával és nagyon sok extrával próbál minket meggyőzni a gyártó, de helyenként a fogaskerekek sima futását némi reccsenés szakítja meg. A kamera is lehetne jobb, ahogy az sem sikerült megértenem, hogy miért játszik le egy komplett örömódát, ha távolról rácsatlakozunk. A lakásban található küszöbökkel pedig nem boldogult, illetve az árba nem fért bele a virtuális fal.

Nyilván így a 75 ezer forintot sem érzem ördögtől való árazásnak, ráadásul EU Express szállítással Kínából vám és ÁFA mentesen érkezik, de EU-s raktárban is megtalálható azonos áron.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.