Tech

Hamarosan elérhető gyerekkorunk legnagyobb álma

A tavalyi NES Classic minikonzol, a 80-as évek legnépszerűbb játékgépének lekicsinyített mása után idén megkapjuk a 90-es évek ikonikus konzoljának, a Super Nintendo Entertainment Systemnek, azaz a SNES-nek az új verzióját is, ami a Nintendo bejelentése szerint augusztusban már előrendelhető lesz.

A tavaly kiadott NES Classic igazi retro álom volt, hiszen a gép az apró mérete ellenére is megőrizte klasszikus formáját, a 80-as évek ikonikus játékai futottak rajta, és könnyedén csatlakoztatható volt a modern tévékhez, így bárki újra elmerülhetett a gyerekkori kedvenceiben.

A NES Classic ugyan már nem kapható, de szeptemberben megjelenik a Super Nintendo Entertainment System hasonló változata, a SNES Classic, ami az elődjéhez hasonlóan a miniatűr kiszerelés ellenére is megőrzi az eredeti gép alakját, és huszonegy előretelepített játékkal várja a retro programok szerelmeseit, továbbá azokat, akik 25 éve csak álmodoztak arról, hogy egy ilyen géppel tölthessék a szabadidejüket.

Azt már június vége óta tudjuk, hogy a gép ősszel érkezik a boltok polcaira, sok helyen már előrendeléseket is felvettek a SNES Classicra, a Nintendo viszont csak kedden jelentette be hivatalosan, hogy augusztus végétől előrendelhetővé válik a sokak által várt játékgép.

Forrás: Facebook

Habár a posztból nem derül ki, hogy pontosan melyik áruházakban lesz előrendelhető a konzol, de jó eséllyel olyan jelentősebb kereskedőknél fognak először feltűnni a gépek, mint az Amazon, a Walmart, a Best Buy vagy a videojátékokra szakosodott GameStop.

Hogy Európában, azon belül Magyarországon hol lesz lehetőség az előrendelésre, arról egyelőre nem szól a fáma, és még azt sem tudni biztosan, itthon mennyibe fog kerülni az eredetileg 80 dolláros áron meghirdetett játékgép. Habár a magyar gamer sajtóban korábban megjelentek olyan hírek, hogy a SNES Classic horribilis, 43 990 forintos áron lesz kapható a hazai kereskedőknél.

A SNES CLASSIC EURÓPAI ÉS AMERIKAI VÁLTOZATAForrás: Nintendo

A Nintendo legújabb játékkonzolja szeptember 29-én jelenik meg hivatalosan, a japán cég állítása szerint a hatalmas érdeklődés okán jóval többet gyártanak belőle, mint a tavalyi NES Classicból, és a soha ki nem adott Star Fox 2 mellett az alábbi játékok lesznek elérhetők rajta előre telepített formában:

  • Contra III: The Alien Wars
  • Donkey Kong Country
  • EarthBound
  • Final Fantasy III
  • F-ZERO
  • Kirby Super Star
  • Kirby’s Dream Course
  • The Legend of Zelda: A Link to the Past
  • Mega Man X
  • Secret of Mana
  • Star Fox
  • Street Fighter II Turbo: Hyper Fighting
  • Super Castlevania IV
  • Super Ghouls ’n Ghosts
  • Super Mario Kart
  • Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars
  • Super Mario World
  • Super Metroid
  • Super Punch-Out!!
  • Yoshi’s Island

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik