Tech

Ingyen lehet miénk az egyik legjobb antivírusprogram

Alapvető védelmi funkciókat nyújt majd a Kaspersky Lab ingyen letölthető antivírus programja, a Kaspersky Free.

A világ egyik legnagyobb szoftvercégének számító Kaspersky Lab bejelentette, hogy ingyen letölthető antivírus programot tesz elérhetővé világszerte. A Kaspersky Free szolgáltatás az amerikai, kanadai és ázsiai felhasználók számára már most elérhető, az elkövetkező négy hónapban pedig fokozatosan gördül ki más országokban is.

A program a legalapvetőbb funkciókat nyújtja, így e-mailes és asztali vírusvédelmet, víruskeresést, karantén funkciót, valamint automatikus adatbázisfrissítést.

Évi 50 dollárért (kb. 13 ezer forint) lehet majd hozzájutni olyan prémiumszolgáltatásokhoz, mint a virtuális magánhálózat (VPN), szülői felügyeleti eszközök, valamint online vásárlásokat és pénzügyi tranzakciókat védő extra biztonsági funkciók.

A cég blogján közölt idővonal alapján a magyar felhasználók október elején juthatnak hozzá a Kaspersky Free-hez.

Forrás: Kaspersky Lab

Ugyan hirdetések nem lesznek a szoftverben, és ezáltal bevételre sem tesz szert a cég a felhasználóktól, de az általuk szolgáltatott adatokat felhasználják gépi tanulásos fejlesztésekhez. A szoftveren már 18 hónapja dolgoznak, a pilot programban az orosz, ukrán, kínai felhasználók tesztelhették eddig.

Az orosz szoftvercég azután jelenti be az ingyenes szoftvert, hogy egyes termékeinek használatát az amerikai kormányzati szervezetek gépein betiltották arra hivatkozva, azok nemzetbiztonsági veszélyt jelenthetnek.

Trump kitiltja az orosz vírusirtó óriást
Orosz állami kapcsolatokkal vádolják a Kaspersky Labet.

A Bloomberg hírügynökség ugyanis megszerzett pár olyan belsős levelezést, amik arra utalnak, hogy a Kaspersky Lab a kémelhárítási feladatokat ellátó orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB) működött együtt több ízben is. Ezek szerint a Kaspersky Lab titkos projekteken dolgozott az FSZB-vel közösen, de azokról sosem beszéltek nyilvánosság előtt a cég imázsának védelmében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik