Tech

A Volvo új modelljei már csak elektromos vagy hibrid meghajtásúak lesznek 2019-től

A kínai Geely járműipari cég tulajdonában lévő Volvo Cars valamennyi, 2019-től piacra kerülő új modellje teljesen elektromos, vagy hibrid meghajtású lesz.

A Volvo Cars jelezte egyben, hogy továbbra is gyártja majd a 2019 előtt piacra dobott robbanómotoros modelljeit.

Hakan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója azt közölte szerdán, hogy 2019 és 2021 között öt új modellel terveznek megjelenni, közülük három Volvo és kettő Polestar márka lesz. Ezek mindegyike teljesen vagy részben elektromos meghajtású lesz.

A Geely az egyik legnagyobb független kínai autógyártó. Története 1986-ban kezdődött hűtőgépek gyártásával, majd a 1990-es évek elején készítette el első motorkerékpárját, 2002-ben pedig  kibocsátotta első autóját. A Volvót 2010-ben vásárolta meg a Ford Motortól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.