Tech

Két feljelentést tettek a magyarok a WannaCry zsarolóvírus miatt

Bár a WannaCry sok százezer áldozatot szedett világszerte, Magyarországon mindössze két esetben tettek feljelentést a zsarolóvírus miatt.

Több mint 200 országban szedte áldozatait a májusban elszabadult WannaCry nevű zsarolóvírus, akkor azt írtuk: a hazai vállalatok közül a Telenor rendszerét is támadás érte.

Egy térképen keresztül valós időben lehetett követni a fertőzött országokat, Magyarországon is megszaporodtak a pontok, de eddig keveset lehetett tudni a hazai álodzatok számáról.

Pánik: mindenkit meghekkeltek! Trump és a Windows tehet róla
Miről is szól ez a világszinten terjedő kibertámadás, és hogyan tudunk védekezni ellene?

Két év börtön járhat érte

Magyarországon eddig két feljelentést tettek az ügyben. A Szentendrei Rendőr-főkapitányságra érkezett bejelentés alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat információs rendszer vagy adat megsértése vétség, valamint zsarolás bűntett miatt – tudta meg a HVG. A portál arra következtet az ORFK válasza alapján, hogy egy vállalati vagy legalábbis szervezeti sértett állhat a háttérben.

Ezen felül egy magánszemély feljelentése alapján is nyomoznak, de a folyamatban lévő nyomozásokra való tekintettel a rendőrség nem közölt további részleteket.

“Aki információs rendszerbe az információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve vagy azt megsértve bent marad, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” – hivatkozott az ORFK a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 423. §. (1) bekezdésére.

Észak-Koreát gyanúsítják

A Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), avagy az amerikai Nagy Testvér azt állítja, Észak-Korea tehető felelőssé a WannaCry zsarolóvírus létrehozásáért, ami a gigászi kibertámadás-sorozat keretében több mint 300 ezer számítógépet fertőzött meg.

Egy múlt héten kiadott, de nyilvánosságra nem hozott tanulmány szerint a taktika, a módszerek és a célpontok is arra utalnak, hogy az észak-koreai kémügynökség (RGB) áll a támadás hátterében – közölték amerikai hírszerző tisztek a The Washington Post-tal.

Eszerint az RGB által “szponzorált hackerek”, más néven a Lazarus Group hozta létre a WannaCry zsarolóvírus két változatát, melyet az NSA-től ellopott kémkedési eszközökre építettek. Utóbbit még a Shadow Brokers nevű hackercsoport lopta el, majd tette közzé Donald Trump amerikai elnöksége ellen tiltakozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik