Tech

Miért tilt le Zuckerberg egy milliós oldalt?

A több százezer követővel rendelkező oldalak a Facebooknak is fontosak, hiszen sok ember éppen miattuk megy fel a közösségi oldalra.

Azért állok mindig értetlenül az előtt, ha letilt egy oldalt a Facebook, és az üzemeltető azt állítja, nem tudja, mi történt, mert eddigi tapasztalataim szerint erről mindig kapunk értesítést. Amikor megpróbáljuk megnyitni az általunk szerkesztett oldalt, ott feldobja, hogy az nem elérhető, és rögtön azt is meg lehet nézni, hogy miért

– mondta a 24.hu-nak Berkes Ákos, a Flow PR kreatív igazgatója annak kapcsán, hogy az 1,3 millió követővel rendelkező Tibi atya Facebook-oldala csütörtök reggelre eltűnt.

Vagyis pár klikkeléssel kideríthető, hogy miért, mely tartalom miatt tiltották le az adott oldalt. “Ennek elvileg mindig vannak előzményei. Ez senkit nem érhetne váratlanul.”

Eltűnt Tibi atya oldala a Facebookról
1,3 millió lájkoló ébredt ma Tibi atya nélkül.

A közösségi média szakértő szerint több oka lehet annak, ha egy oldalt elérhetetlenné tesz a Facebook.

#1 ALGORITMUSOK

A Facebook algoritmusai automatikusan felismerik, hogy törvénysértő (kaliforniai jogszabályok szerint), vagy a közösségi médiaóriás szabályzatába ütköző tartalmat oszt meg az oldal. Ilyenek például a mellbimbós, meztelen, szexuális jellegű fotók; önkényuralmi jelképeket tartalmazó; véres, erőszakos tartalmak.

Ezeket a képeket, posztokat automatikusan letiltják.

“Az esetek elhanyagolható részében történik az, hogy egyetlen ilyen posztért rögtön az oldalt is letiltanák. Első alkalommal magát a posztot távolítják el, és figyelmeztetik az adminisztrátor(oka)t. Ha rendszeresen posztolnak ilyen tartalmat, akkor blokkolják csak az egész oldalt, de akkor is jelzik, hogy mely bejegyzésekért” – magyarázza Berkes Ákos.

#2 JELENTÉS

A Facebook akkor is eltávolíthat egy oldalt, ha egy tartalmat nagyszámú felhasználó feljelent. Amikor jelentünk egy tartalmat, kiválaszthatjuk, hogy az csak nekünk nem tetszik, vagy nem való a Facebookra, mert valamelyik alapelvébe vagy törvénybe ütközik.

“Persze előfordulhat, hogy egy nagyobb társaság célzottan rászáll egy oldalra, s mondjuk százan feljelentik az egyik tartalmat. Ekkor megtörténhet, hogy bár a poszt nem sérti a Facebook szabályzatát, illetve nem ütközik törvénybe, mégis letiltják az oldalt.”

#3 ADATVESZTÉS

Ugyan ez kis valószínűséggel történik meg egy egész oldal összes tartalmával és interakciójával, a Facebook veszíthet el tartalmat. Ez az egyetlen olyan eset, amikor nem kapunk róla értesítést.

Jellemzően azonban az ilyen jellegű technikai hiba egy adott időszakot érint, például egy adott hónap összes bejegyzése eltűnik nyomtalanul. Erre nem lehet magyarázat, hogy egy társaság szisztematikusan visszamenőleg jelentette a hónap összes posztját, mert akkor kapott volna az üzemeltető értesítést.

“A sajtóban sokszor cikkeznek arról, hogy a Facebook minden adatot tárol és megőriz rólunk. Azaz a felhasználó bármikor, visszamenőleg is lekérdezheti, hogy a regisztrálás óta róla mi mindent – fotók, posztok, lájkok és kommentek – tartanak nyilván.

Ez azonban egy elképesztő mennyiségű adat, így előfordulhat az, hogy egy része elveszik.”

Ilyenkor fel lehet venni a Facebookkal a kapcsolatot. Ha valóban adatvesztést történt, azért felelősséget nem fognak vállalni – esetleg megpróbálják visszaállítani.

TIBI ATYA VISSZATÉRHET

Bármi is történt a Tibi atya Facebook-oldalával, Berkes Ákos azt valószínűsíti, hogy az órákon, napokon belül újra elérhető lesz majd.

Egy többszázezer követővel rendelkező oldal már nekik is nagynak számít. Ilyen szempontból Magyarország egyáltalán nem kis piac. A Facebooknak sem érdeke, hogy egy milliós oldal ne legyen elérhető. Hiszen ezeken az oldalakon keresztül keletkezik az interakciók nagy része, az emberek többsége azért megy fel a közösségi oldalra, hogy ezen oldalak tartalmait fogyassza, velük kapcsolatba lépjen, kommenteljen és lájkoljon.

S ha még esetleg olyan tartalmat is osztottak meg a szerkesztők, ami a szabályzatba vagy a kaliforniai törvényekbe ütköző lenne, ha jelzik, hogy hajlandóak azt eltávolítani, azonnal feloldhatják a tiltást.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után a Tibi atya Facebook-oldala visszatért. Ennek okairól itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik