Tech

Kiterjesztett valóságos sisakot ad a katonák fejére a Pentagon

Régi katonaigazság: az a legjobb kiképzés, amit alig lehet megkülönböztetni a valódi hadművelettől. De mi lenne, ha a valódi csata alakulna át virtuális valósággá?

Mi más hiányozna szegény amerikai katona fejéről, mint egy taktikai kiterjesztett valóságos (TAR) szemüveg? Pedig éppen erre gondoltak az amerikai hadsereg egyik fejlesztési központjának (CERDEC) és a kutatólaboratóriumának (ARL) fantáziadús mérnökei.

S ha kitalálták, meg is csinálták: így lesz Battlefield 2 a valódi Afganisztánból…

A lényeg, hogy az egyes lövészkatonák minél teljesebb taktikai képpel rendelkezzenek a bevetés minden egyes pillanatában.

Fotó: David Vergun/army.mil

Ehhez remek eszköznek ígérkezik az az AR-szemüveg, amelyen keresztül továbbra is látják a valódi környezetüket, de közben olyan valós idejű információkat lehet vetíteni vele, mint a helyszín térképe, a többi katona vagy éppen a felderített ellenség helyzete.

Ehhez persze folyamatos és titkosított adatforgalomra, azaz egyfajta harctéri internetre van szükség. Pont ez lenne az ún. HUNTR-rendszer.

A hadsereg reményei szerint ez nem csupán (saját) életeket menthet, de hatékonyabbá is teszi a lövészkatonák harcát és nem mellesleg nyugdíba küldi a jelenleg használt éjellátó szemüvegeket és a műholdas navigációs eszközöket egyaránt.

Sőt, kapcsolódni tud majd a katona fegyveréhez is, így az azon lévő kamera képét is kivetítheti maga elé a harcos. Az, hogy a fényerőt automatikusan a fényviszonyokhoz, például a napszakhoz vagy a pincéhez, esetleg a verőfényhez igazítja a HUNTR, magától értetődik.

Az eredeti túl drága volt

A dolog korántsem példa nélküli. A technológia először a katonai repülőgépeken terjedt el, de mára már a modern, negyedik és ötödik generációs vadászbombázóknál is sisakba integrált kijelzővel dolgoznak a pilóták.

Az amerikai hadsereg már a nyolcvanas évek óta szeretett volna valami hasonlót adni a lövészkatonáknak is, de 2007-ben a Land Warrior 20 kilós és katonánként 85 ezer dolláros kütyüje kiverte a biztosítékot, így a programot törölték.

Ezután fordultak az olyan piacon már kapható, ehhez képest filléres eszközök felé, mint amilyen például a Google Glass.

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma már a színes, nagy felbontású kijelzős sisak is működik, igaz, egyelőre csak tesztelési célokkal.

“A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a magas felbontású képeket eléggé le tudjuk kicsinyíteni ahhoz, hogy az elférjen az apró lencsén” – mondta a projekten dolgozó mérnök, David Fellowes. 2010-ben értek el áttörést, amikor egy hüvelykes, azaz 2,54 centiméteres négyzetre sikerült tömöríteni a képet, ekkor még szürkeárnyalatos kiadásban.

Fotó: David Vergun/army.mil

Aztán két éve bemutatták az ARC 4 néven ismert szoftvercsomagot: ez már képes volt megmutatni egy célpont irányát és távolságát, a katonák tudtak egymásnak üzengetni, és markereket hozhattak létre, ami automatikusan megjelent a csapattagok sisakjain.

A különleges erők kaphatják meg

Az új rendszert elsőnek – mint általában minden “forró” cuccot – a különleges erők katonái használhatják majd, ha az amerikai hadsereg egyáltalán rendszeresíti. Bár a bemutatón az ár nem hangzott el, de biztosan nem a néhány száz dolláros sávban mozog majd.

A másik probléma, hogy itt is számolni kell az energiaigénnyel: azaz az akkumulátorokkal, azok tömegével és újratölthetőségével, esetleg utánpótlásával. Hogy ez mennyire nem mindegy, azt egy tavalyi statisztika mutatja meg, miszerint a hadsereg és a tengerészgyalogság egy lövészkatonája egy 72 órás bevetésre átlagosan körülbelül 8 kilogrammnyi akkumulátort cipel magával a különböző eszközeihez.

Kérdés persze, hogy a folyamatos akkufejlesztési kutatások során mikor sikerül végre előállni az olyan áramtároló vagy -fejlesztő megoldásokkal, mint amilyen az Asimov-féle Birodalom-sorozat sci-fi-jéből ismert, körömnyi méretű atomerőmű…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik