Tech

Emojikkal kommunikál a Samsung új appja

Beszédzavarosoknak fejlesztette ki a Samsung új csevegőappját, melyben karakterek helyett emojikkal lehet csetelni.

Régóta várt megoldást pótol a Wemogee csevegő. A Samsung applikációját afáziás, azaz organikus agyi sérülés miatt bekövetkezett beszédzavarban szenvedő pácienseknek fejlesztette ki. Az afáziának ugyan több, különböző jellegű fajtáját különböztetjük meg, összességében elmondható, hogy olyan beszédzavarról van szó, amely a megnyilvánulásokat és a beszédértést zavarja meg jelentősen.

AWemogee azzal kísérli meg áthidalni a különbséget az afáziások és családtagjaik, barátaik, gondviselőik között, hogy egyfelől azonnal megérthető emojikkal kommunikál, másfelől azokat az app le is fordítja szöveges üzenetté. A mögöttes kutatás – a sajtóanyag szerint – egyértelműen bizonyítja, hogy az afáziások attól, hogy írott vagy beszélt szöveggel nem képesek kommunikálni, a piktogramokkal tökéletesen ki tudják fejezni magukat mások felé, és fordítva.

Az ikonok és üzenetek hat különböző csoportba vannak osztva (például evés-ivás, szórakozási lehetőségek, segítségkérés), az app pedig ezekből kínálja fel egy alapvető beszélgetések leggyakrabban használt mondatait. Jelenleg körülbelül 140 ilyen üzenet alkotja a csevegések alapját.

A felület úgy lett kialakítva, hogy kiszámítható kérdésekre kiszámítható válaszokat adhatnak a felhasználók. Egy limitált ikonkészlet esetén ugyanis az afáziások nem fognak megzavarodni a válaszlehetőségek számától.

Az app természetesen ingyenes, angolul és olaszul hozzáférhető a Google Playben. Hamarosan pedig az iOS-re is érkezik, így az iPhone-tulajoknak sem kell már sokáig nélkülözniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik