Tech

Annyira felidegesítette társai bénázása a gamert, hogy átfejelte a monitort – fotók

Majd jól bele is ragadt a feje a képernyőbe. Ahonnan csak azután szabadították ki, hogy készítettek róla pár fényképet.

Kevés olyan dolog van, ami annyira fel tudja idegesíteni az embereket, hogy széttörjenek drága elektronikus berendezéseket, mint egy elvesztett számítógépes játék. Szétzúzott billentyűzetek és joystickok tömkelege tudja ezt bizonyítani.

Egy kínai játékos azonban még tovább ment, miután társai bénázása miatt elvesztett egy összecsapást a League of Legends című stratégiai játékban. A Lanzhou város egyik netkávézójában játszó fiatal nem a billentyűzetet választotta frusztrációja levezetésébe, hanem inkább a monitoron vezette le dühét. És átfejelte a képernyőt.

Annyira felidegesítette társai bénázása a gamert, hogy átfejelte a monitort – fotók 1
Weibo

A kínai sajtóban megjelent beszámolók szerint a fiatal feje ezután még bele is ragadt a monitorba belefejelt lyukba, ahonnan a többi játékos és a netkávézó személyzete szabadította ki. Persze csak azután, hogy készített róla pár fényképet, amik aztán gyorsan el is terjedtek a kínai közösségi oldalakon.

Annyira felidegesítette társai bénázása a gamert, hogy átfejelte a monitort – fotók 2
Weibo

Egy helyi újságíró ezután felkereste a kávézót, ahol megerősítették, hogy az eset tényleg megtörtént, hozzátéve, hogy a kérdéses monitort már ki is dobták. A beszámolók arról nem tesznek említést, hogy a fiatal milyen sérüléseket szenvedett.

Annyira felidegesítette társai bénázása a gamert, hogy átfejelte a monitort – fotók 3
Weibo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik