Tech

Turistákat küld a Holdra jövőre a SpaceX

Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója magyar idő szerint hétfőn este jelentette be, hogy 2018-ban Hold körüli utazásra megy két űrturista, akik komoly előleget helyeztek le az asztalra.

Az utazók év végén alkalmassági vizsgálatokon vesznek részt, majd megkezdik a képzésüket.

Mint korábban az Apollo legénysége, ők is az egész emberiség álmait és reményeit hordozva repülnek az űrbe

– áll a SpaceX blogposztjában.

A cég közölte, nem egyszeri expedícióról van szó, ugyanis mások is jelezték már érdeklődésüket a túra iránt.

Fotó: MTI

A két űrturista nevét nem fedték fel, csupán annyit árultak el,  hogy nem hollywoodiak, ők keresték meg az ötlettel a cégét, és tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen űrrepülés milyen kockázatokkal jár.

Feltehetően dollármilliókat fizetnek a kiruccanásért. Összehasonlításként, az orosz kormány korábban 20 millió dollárt kért a Nemzetközi Űrállomásra utazó űrturistáktól.

Az utolsó, 1972-es Apollo-misszió óta egyetlen ember sem járt a Holdon és januárban halt meg az utolsó űrhajós, aki még sétálhatott a bolygón.

Dragon

A SpaceX vállalat Dragon típusú teherűrhajói már most is rendszeresen szállítanak rakományt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), legutóbb kilenc nappal ezelőtt indult útnak az ISS-re egy ilyen űrhajó, immár tizedszer.

A Dragon új, továbbfejlesztett változata először az ISS-re szállít majd rakományt a NASA megbízásából, erre várhatóan még az idei évben sor kerül, majd a jövő év közepén asztronautákat is visz majd az ISS-re. Csak ezután, hat hónappal később, a jövő év vége felé következik majd a magánmisszió, a Hold megkerülése, illetve a visszatérés a Földre. Ez teljesen automata üzemmódban történik majd.

Az űrkapszulát az egyelőre még fejlesztés alatt álló Falcon 9 típusú nehéz hordozórakéta viszi fel az űrbe. A hordozórakéta első tesztrepülései  idén nyáron kezdődnek. Musk szerint bőven van még idő arra, hogy elvégezzék a szükséges teszteket az űrhajósok szállítására alkalmas Dragon űrkapszulával és a hordozórakétával.

Musk szerint a Hold körüli útra induló Dragont ugyanabból a floridai űrközpontból, Cape Canaveralból bocsátják fel, ahonnan startoltak annak idején az Apollo program űrmissziói.

(CNN, MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik