Tech

Teszteltük az olcsó, vezeték nélküli jövőt

Hallottátok már, hogy itt a jövő?

Pedig így van! Gondoljunk csak bele:

  • van mobilunk, amivel gyakorlatilag már nincs olyan szervezési, kommunikációs vagy akár multimédiás feladat, amit ne tudnánk megoldani egy vonatút alatt
  • van okosóránk, ami méri a pulzusunk, szól mielőtt infarktusunk lesz, sőt, rezeg a csuklón, ha kevés az aznapi folyadékbevitel
  • ne feledkezzünk meg a tabletünkről sem, ami a laptopunk és a telefonunk között van félúton
  • és említsük meg a fülhallgatónkat is, amely összeköttetésben van az eszközeinkkel, és rögtön leállít mindent, ha épp hívnak minket, ráadásul még a személyes asszisztensünk is előhívható vele.

A fent leírtakkal csak egyetlen dolog a probléma, mégpedig az, hogy a vázolt kép a valóságban nem létezik, maximum egy marketinges fejében. Mondhatnánk, hogy egy technológia elterjedéséhez és tömegessé válásához millió dologra van szükség, pedig igazából csak kettőre:

  • elérhető árra
  • és megfelelő minőségre

Amíg ez a két tényező nem tud megfelelő arányba kerülni egymással, addig a szolgáltatás, vagyis jelen esetben a termék, nem tud igazán tömegesen népszerűvé válni. Valami hasonló a helyzet az okosórák piacával is, amelyet gyakorlatilag a cégek tartanak fent mesterségesen. Az órák egyelőre nem találják a helyüket, közel sem tudtak akkora áttörést hozni, mint anno az okostelefonok, ráadásul a minőségi okosórák ára bőven 100 ezer forint fölött kezdődik.

Van is, meg nincs is

Tegyük fel, hogy valaki megengedheti magának, hogy horribilis pénzeket költve megvalósítsa a marketingesek álmát, és bevásárol minden olyan eszközt, amit fent felsoroltunk. A tapasztalatokból kiindulva a készülékek közötti kapcsolat és kommunikáció közel sem lenne olyan stabil, mint amilyennek kéne lennie ahhoz, hogy valóban megkönnyítse az életünket.

Egy beérkező hívást például jelezne a telefonunk, az óránk, a fülhallgatónk, sőt, valószínűleg a tabletünk, de lehet, hogy még a laptopunk is. Majd mikor sikerülne az egyik eszközön felvennünk, a többi versenyt csöngene, vibrálna, rezegne, hogy melyik érzékeli a leghamarabb, hogy valahol korábban már fogadtuk a hívást.

We believe in a wireless future.

Hiába kezdi ezzel az egyébként király mondattal a maga szofisztikált hangján Johny Ive az Apple AirPods bemutatóját, a helyzet az, hogy a valódi, elérhető árú vezeték nélküli jövő még elég messze van.

Nyírjunk ki minden vezetéket

Mert azt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy majd tömegek fognak 60 ezer forintot kiadni egy minden eddiginél könnyebben elhagyható eszközért. Merthogy ennyibe kerül az Apple AirPods, amit, ha lehet hinni a tengerentúli híradásoknak, visznek mint a cukrot.

Félreértés ne essék, a vezeték nélküli technológia tényleg a jövő, az Apple pedig ezzel a bátor, “nyírjunk ki minden vezetéket” iránnyal, a régi innovátor önmagát idézi, amikor még diktálták a tempót a világnak, és nem csak arra törekedtek, hogy maguk mögött tartsák a konkurenciát.

Taxis a jövőből

Teszteltük az olcsó, vezeték nélküli jövőt 1
Xiaomi headset

Az Apple számításai még annak ellenére is bejöttek, hogy a technológia látszólag túl drága, ráadásul a felhasználók sem voltak elragadtatva, hogy a telefonokról eltüntették a jól megszokott jack bemenetet. Akárhogy is, a vállalat megint elindított valamit, hiszen az AirPods óta az internetet ellepték a klónok, és az olcsó utánzatok.

A nagy vezeték nélküliségen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, milyen lehet az a jövő, amelyet az Apple megálmodott nekünk, de úgy, hogy közben nincs pénzünk a 60 ezres fülhallgatóra.

A cigin hívtál?

Teszteltünk egy nagyon olcsó és egy picivel drágább headsetet, így esett a választás a Xiaomi bluetooth-os dizájner csodájára, ami fehérben a leginkább egy szál cigarettára hasonlít. A kínai cég évekkel ezelőtt arról lett híres, hogy egészen jó minőségű iPhone klónokat kezdett gyártani, amelyek ráadásul amellett, hogy hasonlítanak az Apple termékére, még működnek is.

Xiaomi Bluetooth Headset
Xiaomi Bluetooth Headset

Ezek után kevésbé meglepő, hogy a Xiaomi fülhallgatója kicsit az AirPodra hajaz. A fülest az Aliexpressről 14 dollárért, azaz valamivel több mint 4 ezer forintért rendeltem, és viszonylag hamar, 3 hét alatt kézhez is kaptam. Az eszköz hangminősége remek, ráadásul kezeli a Sirit (az Apple telefonos asszisztense) is, amelynek köszönhetően elő sem kell vennem a telefonom, ha hívni akarok valakit.

A Xiaomi egyik hátránya, hogy csak és kizárólag kínaiul hajlandó kommunikálni velünk, ami persze nem nagy baj, mivel többnyire csak annyit közöl az emberrel, hogy kapcsolódott a telefonunkhoz. A hangminőséget több emberrel is leteszteltem, a többség kiváló értékelést adott a beszélgetés után.

img_0355
Xiaomi Bluetooth Headset

Az egyik nagy hátránya talán az, hogy kicsit nehezen marad a fülben. Persze a hétköznapi használat során nem vészes a lötyögés, de futni azért nem ajánlott vele. A csomagolásban kapunk háromféle “papucsot” is, amelyek viszonylag jól illeszkednek a fülünkbe. A Xiaomival remekül lehet zenét is hallgatni, már ha nem zavar minket, hogy csak a fél oldalról hallunk.

A másik gond, hogy hiába párosítjuk egyszer a telefonunkkal, minden egyes ki- és bekapcsolás után újra meg kell tennünk ezt, ami persze gyorsan megy, de az olcsóbb headsetnél nem volt ilyen gond, ha be volt kapcsolva az eszköz, a telefon már rögtön párba is állt vele, nem kellett belépnünk a beállításokba, stb.

Ne haragudj, nem hallak, mert oxigén van körülöttem

Az olcsóbbik AirPod Killert kicsivel több mint két dollárért, vagyis kevesebb mint 700 forintért vettem. Igen, a falusi CBA-ban kb. ennyi szokott lenni egy botrányos minőségű fülhallgató. Az áru ebben az esetben majdnem 3 hónap alatt érkezett meg Kínából, és már épp le is mondtam volna róla, amikor váratlanul betoppant az életembe.

img_0346
Bluetooth Headset

A fekete, a szó szoros értelmében név nélküli fülhallgató csomó dologban jobb, mint a drágább társa. Például abban, hogy rögtön csatlakozik azokhoz az eszközökhöz, amelyekkel már korábban megtette, ráadásul könnyen a fülbe illeszkedik, ezzel akár futni, tüntetni, biciklizni is lehet, akkor sem hagyjuk el.

Persze, akár ki is eshetne, mivel a hangminősége botrányos, és amikor esetleg hallunk is valakit a túloldalon, akkor szinte bizonyos, hogy minket egyáltalán nem hallanak. Konkrétan nem volt olyan eset, hogy valaki megértette volna, amit mondtam.

img_0357
Bluetooth Headset

A zenehallgatás egész jó időtöltés lehetne vele, de csak akkor, ha perverz módon nem ragaszkodunk a mély hangokhoz, ugyanis basszus egyáltalán nincs. Fontos tanács még, hogy ha nem szeretnénk, hogy szakadozzon az eszközünk, akkor ne menjünk olyan helyre vele, ahol van egy minimális levegőmozgás, szélben ugyanis esélytelen, hogy bármit kivegyünk abból, ami ebből a kis fekete dologból jön.

Mindent összevetve elég szar jövő az, ahol nincsenek súlyos tízezreid a vezeték nélküliségre, mert akkor szigorú kompromisszumokat kell kötnöd. A wireless future tehát még nagyon nincs itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik