Tech

Itt nézheted meg, hol jár épp a Mikulás

A Télapó rezidenciája ismét megnyitott, mutatjuk is, hol lehet megtalálni. Naná, hogy az interneten.

A Télapó, vagy “leánykori nevén” Mikulás csak Magyarországon jön december hatodikán, az angolszász hagyományok szerint ő hozza Karácsony első napjának reggelén az ajándékokat. Szerencsére a két dátum viszonylag közel van egymáshoz, ezért a “nemzetközi Mikulás” megmozdulásai sok esetben összeegyeztethetőek a magyarral.

A Google már néhány éve játszik a témával, először a mások által is gyakran játékra használt térképszoftverébe építette be a lehetőséget, hogy a karácsony előtti napokon követni lehetett, merre jár épp Santa Claus. Idén voszont már egy teljes weboldalt kapnak azok, akik kíváncsiak, mi folyik a modernizált Északi-sarki bázison.

A Santa Tracker többféleképpen is elérhető: a legegyszerűbb PC-ről a böngészőben futó változatot megnyitni, Chrome alá egy bővítményben is elérhető, de van hozzá külön Android alkalmazás is.

A Google szerint a Mikulás falucskája egy nagy adventi naptár, ahol minden nap valami új kipróbálható érdekesség nyílik meg. Ezek között vannak játékok, videók, és olyan oktatóanyagok is, amik segjtik a kisebbeket programozási alapismeretekhez jutni, persze a karácsonyhoz köthető, szórakoztató formában.

Maga a Télapó-követő ugyan csak december 24-én nyílik meg az oldalon (és ezen a napon ismét elérhető lesz a Google Térképek részeként is), de addig minden nap ad valami újdonságot a Google-Mikulás. Ráadásul már most is van egy elrejtett meglepetés, amit csak a szemfülesek találhatnak meg. Néha a rajzolt falu fölött megjelenik egy ejtőernyős Télapó, ha erre kattintunk, egy vicces játék nyílik meg.

google-telapo-002

Ebben először megadhatjuk, hol szeretnénk játszani a térképen (választhatjuk jelenlegi helyzetünket, vagy a kedvenc pontunkat bárhol a Földön), majd indul az ügyességi verseny. A Télapó kiugrik egy repülőből, hogy a választott hely Google-térképe fölött zuhanva összegyűjtse az ajándékokat és átcsusszanjon a karikákon. A mozgást egérrel és a kurzorbillentyűkkel is irányíthatjuk.

Ha valaki elmulasztaná a kis ejtőernyős figurát, csalunk egy kicsit: itt a hivatkozás, ahol elindul a légibalettező Mikulás-kaland.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik