Tech

Kinyírja a merevlemezeket a zenelejátszó szoftver

A Spotify pár óra leforgása alatt akár több száz gigányi adattal szemeteli tele az adattárolókat.

A Spotify a világ egyik legismertebb és legnagyobb felhasználói bázisával író streaming szolgáltatás, ami június közepe óta rendesen szívatja a használóit. Az Ars Technika csapatához az elmúlt hetekben egyre több olyan vélemény, hozzászólás futott be, amelyek arról szólnak, hogy a Spotify rövid időn belül 5-10 gigabájtnyi haszontalan adatot írt a számítógépek adattárolójára.

Hirtelen megcsappanó HDD kapacitás

A Reddit fórumtémái között, illetve a szolgáltató panaszbejelentő felületén megjelenő leírások szerint valakinek kevesebb, mint egy óra után 10 gigabájthoz közelítő adat jelent meg a merevlemezén, de olyan is akadt, akinek valamivel több, mint egy nap alatt 700 GB szeméttel telt meg a tárolója.

A lap munkatársai ezt követően telepítették az alkalmazást, és mindhármuknak sikerült produkálni a hibát, azaz nem egyedi esetről, hanem általános jelenségről van szó. Már ez így önmagában is elég problémás, úgy meg főleg, hogy mindez akkor is jelentkezik, ha a szoftver inaktív állapotban van, illetve a dalok lementésére sincs szükség hozzá.

A Spotify streaming alapon működik, azaz a dalok nem kerülnek rá a számítógépek merevlemezére, hanem a neten keresztül történik a lejátszás.

A hirtelen megtelő HDD csak az egyik kellemetlen eredménye a szoftverhibának: az adattárolók, különösen az SSD várható élettartama is jelentősen csökken egy ilyen intenzitású megterhelés mellett, ezért is furcsa a Spotify lassú és különösebb magyarázat nélküli reakciója.

Van frissítés, csak nem jön

Az ügy kipattanása után egy rövid közleményt adott ki a cég, amiben az áll, hogy megvizsgálták és észlelték a problémát, el is készült a frissítés, ami a Spotify következő elindításával automatikusan frissülni fog.Ez érvényes a Windows, Mac és Linux verziókra egyaránt, a gond azonban az, hogy egyelőre a frissítés nem nagyon akar megjelenni a felhasználóknál, így amíg nem a 1.0.42-es kiadás fut a gépen, az feltétlenül ki kell kapcsolni, vagyis nem elég csak a háttérbe küldeni, és így mellőzni a használatát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik