Tech

Zombi Uber-sofőrök húzzák le az utasokat

Ugyan nálunk épp nincs Uber, máshol azonban még vígan működik, bár van olyan ország, ahol nem épp vidám, hanem inkább bizarr esetek miatt főhet a tulajdonosok feje.

Magyarországon az állami ellehetetlenítés ellenére is kifejezetten kedveltnek számított az Uber, az utasok jó része az olcsó díjszabás, a kényelmes és hasznos mobilos alkalmazás, valamint az átlátható visszajelzési rendszer valamelyikéért váltott a fuvarmegosztó szolgáltatásra. Emellett az autóvezetők közül is sokan sorakoztak fel teljes munkaidőben, vagy akár csak kiegészítésként Uber-sofőrnek, és épp a fejlett visszajelzési és értékelési megoldásnak köszönhetően a felhasználók mindegyikükről könnyen kideríthették még az utazás előtt, hogy tényleg szimpatikusak-e annyira, hogy rájuk bízzák a következő fuvart.

Van azonban olyan ország, ahol a jelek szerint trükköző szélhámosok is igyekeznek beférkőzni az Uber-sofőrök közé, akik a szolgáltató kifizetési rendszerében található kiskapu kihasználásával próbálkoznak ingyen pénzhez jutni.

Kínából több hír is érkezett, amelyben arról számolnak be, hogy zombik vezetik az Uber autókat. Egy kicsit utánanézve a dolognak kiderül, hogy ez a trükkös álsofőrök pénzszerzési magánakciója. Amikor ugyanis egy utas autót rendel, az Uber alkalmazás visszajelzi, mikor várható az autó, milyen típusú járműről van szó, és ki vezeti. A lusta trükközők viszont épp ezért elkezdtek saját sofőr-profilképük helyett rémisztő zombifejeket használni, mert ha ezeket meglátja az utas, azonnal törli a rendelést, és újrapróbálkozik másnál.

uber-zombi-02

Hogy ez miért jó a “zombiképű” álsofőrnek? Az Uber rendszere minden felhasználó által visszamondott fuvar után egy kis fájdalomdíjat ír jóvá a pórul járt kollégáknak, a csalók pedig épp ezt használják ki, hogy egy méternyi vezetés nélkül is ingyen pénzhez jussanak. Feltöltik a zombi profilt, beérkezik a rendelés, visszaigazolják, majd várják a megrémült utastól a törlést. Ezt aztán naponta annyiszor ismételhetik meg, ahányszor csak akarják, a munka nélkül keresett pénz pedig csordogálni kezd az Ubertől a számlájukra.

A kínai médiának már nyilatkozott az Uber is az ügyben. Jelezték, hogy ők is tudomást szereztek a csalásról, és mindent elkövetnek az ilyen esetek visszaszorítására. Mivel rendszerükben minden fuvar (beleértve a törölt rendeléseket is) visszakereshető, azonnal kizárnak mindenkit a rendszerből, aki hasonló csalással próbálkozott. Szóvivőjük szerint zéró toleranciát hirdettek a trükközőkkel szemben, szóval bármilyen frappánsnak is gondolják egyesek, hogy így fejik meg a szolgáltatót és egyben átverik az utasokat, az örömük nem tarthat sokáig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik