Tech

A telefonfülkék nem tűnnek el, csak átváltoznak

Mivel már gyakorlatilag senkinek sincs szüksége az utcai telefonokra, az ikonikus angol fülkék új funkciót kapnak.

A mobiltelefonok korában már a kutya se használja a telefonfülkéket… illetve, a kutya használja, csak nem épp rendeltetésszerűen ugyebár. Bár a kézenfekvő továbblépési módszer az lenne, hogy az utcákon már funkciótlanul álldogáló bódékat elszállítják, Nagy-Britanniában úgy döntöttek, hogy inkább újrahasznosítják őket, méghozzá ott, ahol most is vannak. Mert ugyebár ezek tényleg eddig is a helyi látkép részét képezték, a turisták gyakran fotózkodnak mellettük, szóval maradnak, ahol vannak, csak új feladatuk lesz.

Konkrétan mini irodákká válnak, amelyekbe a Pod Works nevű vállalat a vezetékes telefon mellé WiFi kapcsolatot, nyomtatót és szkennert, valamint konnektort szerel, ezáltal bárki beléphet, feltöltheti a laptopját, közben internetezhet, nyomtathat, dokumentumokat másolhat – egyszóval olyasmit is elintézhet, amit út közben mobilneten macerás, vagy lehetetlen volna.

Mindezért havi 25 fontot (nagyjából 9000 forintot) kell fizetni, ennek fejében viszont bármelyik átalakított fülke az irodánk lehet, gyakorlatilag korlátlan ideig. Ja, és nem lenne az egész annyira nagyon angol, ha ezért nem járna egy különleges extra is: a munka mellé egy ingyen kávé vagy tea.

Londonban már műküödik is az első ilyen fülke-iroda, és a Pod Works szeretne egyre több hasonlót megnyitni, elsőként Londonban, majd hamarosan más angol városokban is. A tervek szerint idén karácsonyra már 50, egy év múlva pedig 300 átalakított fülke várja az út közben dolgozni kényszerülőket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik