Tech

Bárki kipróbálhatja az első világháborút

Elindult a Battlefield 1 nyílt bétatesztje: a rég várt játék végre nem a régóta ismert kliséket puffogtatja. Mutatjuk, hogy próbálhatod ki ingyen.

Az elmúlt évek háborús játékai lehettek bármilyen jól kidolgozottak is, szép lassan egyre többeknél fulladtak unalomba. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy az egyre kidolgozottabb grafika, hang és játékmechanika ellenére a környezet megrekedt két témakörnél: az egyik a második világháború, amiről már mindent “elmeséltek” a játékfejlesztők, amit csak lehetett. Tucatnyi alkalommal élhettük át újra a normandiai partraszállást, a távol-keleti front küzdelmeit, vagy épp Berlin elestét. A másik ilyen környezet a jelen, illetve inkább a közeljövő, ahol high-tech fegyverekkel és kütyükkel felszerelve, ám az igazi harc izgalmának már csak árnyékával próbálták berántani a közönséget.

Épp ezért durrant hatalmasat a DICE és az Electronic Arts bejelentése, amely egy olyan korszakba viszi a játékosokat, amit szinte semmilyen számítógépes feldolgozás nem érintett eddig: az első világháborúba. Mindamellett, hogy mindez környezetét tekintve is újdonság, érdekes új élmény-mixet hoz a háborús játékok világába. Egyszerre van ugyanis jelen az eddigi címekben már megszokott távolsági fegyverek és járművek világa, valamint a közelharci elemek, lovasrohamok újdonsága.

A játékot a megjelenés előtt egy héten át bárki ingyen kipróbálhatja.

A nyílt béta szeptember 8-ig tart, és egy pályát, a Sinai Desertet tartalmazza, ahol két játékmódban lehet próbálkozni. A stratégiai pontok elfoglalásáért folyó Conquest módban 64 játékos küzdhet egyszerre, és a hagyományos fegyverek mellett lovak, repülők és egy páncélozott vonat is használatba vehető. A Rush pedig 24 személyes küzdelem, ahol az egyik csapat a másik távíróállomásait támadja robbanószerkezetekkel, amelyeket a védők rövid ideig hatástalaníthatnak.

Így töltheted le a bétát

PC-n az Electronic Arts online játékboltjának kliensprogramját, az Origint kell megnyitni, ha nincs még saját fiók, akkor regisztrálni egyet, majd a Free Games menüpont alatt a Demos and Betas szekcióban figyel a Battlefield 1 béta.

PlayStation 4 tulajdonosok először PC-s böngészőben kattintsanak erre a hivatkozásra, majd válasszák az Add to Basket gombot. A játék a kosárba kerül, innen a Proceed to Checkout gomb következik. Innen már csak le kell tölteni a Download to PS4 gombbal, ezután a konzolon már megtalálhatjuk a PlayStation Store alkalmazásban.

Xbox One-ra hasonló a folyamat. PC-s böngészőben először ide kell kattintani, majd bejelentkezést követően a Beszerzés gombra. A megnyíló ablakban újra kattintsunk a Beszerzésre, ezután ha bekapcsoljuk a konzolt, elindul a letöltés. Végül az Xbox Store-ból érhetjük el a bétát.

A végleges játék október 21-én jelenik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik