Tech

Tizenhárom milliárd eurót fizethet vissza az Apple Írországnak

13 milliárd eurónyi adó fizetésére kötelezhetik az Apple-t Írország részére az Európai Bizottság döntése alapján.

A három éves vizsgálat végén kiderült, hogy az amerikai cég adóbevételei illegálisak.

A határozatban az áll, hogy az Apple-re különleges kezelés kereteiben 1 százalékos adókulcs vonatkozott az európai profitjaiban.

A Bizottság szerint ez lehetővé tette, hogy lényegesen kevesebbet fizessenek, mint más cégek.

A nemzetközi sajtóban megjelent cikkek szerint ez a Brüsszel által valaha kiszabott legnagyobb adózási büntetés.

Írország és az Apple is jelezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. Ebben az esetben az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerül, ahol vélhetően még évekig tartó jogi csatákra lehet számítani. Az uniós versenyhatóságként eljáró bizottság 2014 nyarán indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy a nagyvállalat és az ír adóhatóság közötti megállapodás sérti-e a szabad versenyt.

(BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik