Tech

Jönnek a reklámok az élő Facebook-videókba

Nehogy már azt higgyük, hogy csak úgy közvetítgetünk bele a nagyvilágba, aztán a hirdetők meg éheznek.

Úgy tűnik, a Facebook egyik legfontosabb újítását is elérte a monetarizáció: az élő közvetítésekre elég szépen rákattant a világ, itt van hát az ideje annak, hogy a Zuckerberg-birodalom pénzt csináljon a szolgáltatásból.

Több forrás szerint is napokon belül megkezdődik az az első tesztkör, amelyben a közösségi oldal legnagyobb tartalomszolgáltatóinak élő videóiban jelennek meg rövid, beszúrt videós hirdetések. Úgy kell elképzelni a dolgot, mint egy élő focimeccset a tévében, amelynek szünetében kapjuk az arcunkba a reklámot, arról viszont egyelőre nem találtunk részleteket, pontosan hogy valósítják meg a dolgot technikailag.

Tehát jó kérdés, milyen lesz mondjuk egy élő közvetítés egy koncertről – a gitárszólók helyett lesznek a hirdetések, mert az úgyis csak hangszeres magamutogatás? Vagy egy oknyomozó élő riportban, amikor a közvetítő épp eljut a végkövetkeztetésig, és azt mondja, hogy “a bűnös márpedig nem más, mint…”, majd felhangzik, hogy “az XYZ porszívó, amely sokkal hatékonyabban távolítja el a szőnyegbe ragadt vérfoltokat”?

A Facebook mindenesetre egyelőre csak a nagyobb tartalomszolgáltatóknál, magazinoknál, napilapoknál, hírügynökségeknél kísérletezik az új bevételszerzési módszerrel, amelynek bevételeiből  a videók készítői megosztásos rendszerben kapnak részesedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik