Amikor valamilyen sci-fi filmet vagy sorozatot néz az ember, simán elvonatkoztat attól, hogy az ott látott kütyük és megoldások a képzelet szüleményei. Amíg megy a film, elhisszük. Viszont a valóságba visszalépve már csak hümmögünk azon, vajon miért nincs teleportálás ahelyett, hogy már megint fel kelljen szállni a hónaljszagú metróra.
A Star Trek világa is hemzseg az ilyen futurisztikus technológiáktól, ám akad néhány, amely már nem csak a képzelet szüleménye, már nagyon is dolgoznak rajtuk valahol a világban (vagy legalábbis törpölnek azon, hogyan is lehetne megcsinálni).
Hiperűr, fénysebesség, vagy amit akartok
Űrhajók, amik a fénynél is sebesebben haladnak? Nos, egyelőre az a közfelfogás, hogy a világ “sebességhatára” épp a fényé, egyszerűen azért, mert egy tömeggel is rendelkező dolgot nem lehet annyira felgyorsítani, mint valamit, aminek nincs tömege egyáltalán.
Na, de itt jönnek az alternatív elméletek. Egy fizikus, Miguel Alcubierre épp egy Star Trek epizód megtekintése után kezdett el gondolkozni a problémán, és a másik irányból közelített: mi lenne, ha maga az űr mozogna? A tudós szerint megoldható lenne, hogy egy űrhajó előtt létrehoznak egy negatív energiából álló “buborékot”, amelya járművet körülvevő űrt hihetetlenül gyorsan tudná eltolni maga előtt. Ez idáig rendben is volna, viszont a negatív energia létezését egyelőre csak elméleti síkon tudták bizonyítani, előállítani nem sikerült. Ja, és ha ez össze is jön, gondolni kell majd a gyorsítás ellentétjére: a cél előtti lassításkor ugyanis a valószínűleg instabil buborék egy hatalmas robbanást okozna. Szóval oké, itt még van mit dolgozni, de legalább már létezik egy elméleti hogyanja a hiperűrugrásnak.
Replikátor, adj egy teát!
A Star Trekben és még egy csomó alkotásban vannak olyan eszközök, amiket csak beprogramozunk egy tea, kávé, Stroganoff-bélszín, szőke guminő, vagy épp törpe atomreaktor elkészítésére, majd egy “ding” hang és egy zöld LED felvillanása után a késztermék már ki is vehető.
Ha minden szinten bonyolult dolgokat nem is tudunk így elkészíteni, és a “ding” sem pár másodperc múlva hangzik fel, a 3D-nyomtatók már ezt a világot képviselik. Bármilyen hihetetlen is, de az első 3D-nyomtatási szabadalmat 30 éve adták be, de épp az ehhez kapcsolódó műanyag töltőanyag szabványának lejárta, 2009 után kezdett magára találni ez az iparág. Ugyan az így készített végtermékek még néhol sorjásak, de bonyolultabb eszközökkel már nagyon komoly dolgokat lehet előállítani autóalkatrészektől akár mesterséges emberi szervekig. A megfelelő alapanyagokból akár étel is nyomtatható, bár azért a kedvenc kisvendéglőm cigánypecsenyéjének ilyen változatára még várni kell egy kicsit.
Vonósugár
Ismét egy gyakran használt sci-fi sztereotípia: a nagy űrhajó (vagy Halálcsillag, vagy bármi egyéb, ami óriási és általában velejéig gonosz) egy hűűűdenagyonerős, láthatatlan sugárral magához vonzza a kis űrhajót. A helyzet az, hogy ilyen technológia már létezik is, csak persze nem olyan erős, hogy űrjárműveket mozgasson. Tudósok viszont már sikeresen teszteltek olyan fókuszált lézersugarakat, amelyekkel molekulák helyzetét tudták megváltoztatni. A hanghullámok szintén használhatók tárgyak mozgatására (bár ezek inkább ellökni képesek dolgokat, és az űrben nem is működnének, hiszen atmoszféra híján a hang se terjed).
Trikorder
A Star Trek híres kézikütyüi olyan mindenesek, amik például képesek egy emberi test belsejébe látni, felfedezni a bent rejtőző betegségeket, lokalizálni a rendellenességeket anélkül, hogy ehhez a pácienst meg kéne szúrni, vagy bármilyen szinten “behatolni a testébe”. Bizonyos funkciókat már most el tudnak végezni különféle okoskütyük, kezdve magával a telefonnal, de egyre több okoskarkötő és egyéb fitneszkellék létezik már, amelyek különféle életfunkciókat mérnek és ezek alapján küldenek jelzéseket.
De van konkrét törekvés is a trikorderek létrehozására: a mobil chipeket gyártó Qualcomm 2012-ben indította el a Tricorder XPrize Competition nevű versenyét, amelynek célja, hogy egy “egészségügyi svájcibicskát” hozzanak létre. A tervezett eszköz célja, hogy 10 különféle egészségügyi állapotot legyen képes felismerni, valamint öt életjelet (többek között a vérnyomást, testhőmérsékletet, vagy a vér oxigén-szaturációját). Tíz csapat is döntőbe jutott, és az általuk összeállított technológiákat már a San Diego-i Klinikai Kutatóintézetben tesztelik. A kísérletek után a jelenleg még versenyben levő 7 csapat idén szeptemberben teszi közzé a módosított terveket.
Teleport
Na, ez lenne a személyes kedvencem. Mivel félig Budapesten, félig pedig Bécsben élek, emellett egyébként is gyakran utazom a világ különféle szegletei között, a hosszú autóutak, repülések, átszállások, kavarodások helyett boldogan választanám a sci-fi módszert: csak belépek egy gépbe, ami atomjaimra bont, majd egy másik gép összerak a célállomáson.
Na, ilyesminek még persze a közelében sem járunk, de a nullánál már több a jelenlegi tudásunk a téren. Kétféle módszerrel kísérleteznek, mindkettő a kvantummechanika folyománya. Az egyik a kvantum-alagutak használata: a hullámként viselkedő elemi részecskék mellékhatásaként, ha részecskék egy csoportja falnak ütközik, egy részük áthatolhat rajta – minél vékonyabb a fal, annál több részecske átjutására van esély. A lakás falaival egyelőre hiába próbálkoznánk, de például a számítógépekben használt flash-meghajtók belső falain az elektronok már átjutnak.
A másik módszer a kvantum-teleportáció. Ehhez szükség van két összekapcsolt részecskére egy olyan rendszerben, ahol mindkét részecskét felruházunk egy sor hasonló tulajdonsággal, majd ezt a két részecskét elhúzzuk egymástól. Ha az első részecskének adunk néhány kvantum-információt, ezt szinte azonnal továbbítani tudja a vele egykor összekapcsolódott távoli társának. Ezzel a módszerrel kínai tudósok 2012-ben képesek voltak foton-információkat 100 kilométeres távolságba teleportálni.
Szóval, kedves Scotty, csak akkor sugározz fel, ha egyetlen részecske leszek, addig még korai lenne, de a lehetőség mindenesetre biztató.
