Tech

Hogy kerül a sperma az okostelefonra?

Semmi rosszra ne gondoljunk!

A férfiak, akik már átestek spermavizsgálaton, pontosan tudják: mintát adni egy rideg klinikán – hát, nem egy őrülten erotikus kaland. Akármilyen otthonosan van berendezve az „öltöző”, és akármennyire minőségi szexlapokkal (netán videókkal) van is felszerelve, sajnos a folyamat inkább bizarr, mint izgi.

De 2016-ot írunk, úgyhogy nem kell megijedni – nemcsak az orvostudomány fejlődik, hanem a mobiltechnológia is, és ennek köszönhetően hamarosan már csak egy okostelefonra és egy spéci lencsére lesz szükségünk ahhoz, hogy

otthonunkban, a legkényelmesebb körülmények között (akár külső segítséggel) vegyünk mintát magunktól.

A Vice cikkéből kiderül, hogy a japán Yoshimoto Kobori találmánya a következőképp működik: a telefonra applikált – immár mikroszkópként funkcionáló – lencsébe csöppentünk egy kis… mintát, azt a készülékünk kamerája lefotózza, és az így megalkotott képet a laboratórium már tudja elemezni. tehát nem kell befáradnunk a klinikára – legfeljebb csak a leleteinkért.

Az illinoisi egyetem munkatársa már évekkel ezelőtt megalkotta a speciális – és minimális összegből, 7 dollárból (2000 forint) előállítható – lencsét, akkor még nem okostelefonos környezetre találta ki, de így lett tökéletes a házi mintavételre alkalmas kütyü.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik