Tech

A németek fekete dobozt tennének az önjáró autókba

A fekete doboznak ugyanaz lenne a funkciója, mint a repülők esetében.

Kijelenthető, hogy az önvezető autók területén még messze nem nevezhető kiforrottnak a jogi szabályozás, hiszen számos olyan tényező van, ami abszolút újdonságként jelentkezik a témában. Például kérdéses, hogy esetleges balesetnél ki a felelős, hiszen hiába van ember az utastérben, ő nem igazán szól bele a vezetésbe, ellenben a gyártó sem szeretne állandóan bíróságra járni amiatt, mert az autója nekiment valaminek, vagy rosszabb esetben valakinek.

A németek most azt tervezik, hogy az emberi beavatkozást nem igénylő járműveket fekete dobozzal szerelnék fel, melyek minden egyes pillanatban rögzítik az összes olyan adatot, ami releváns a közlekedéssel kapcsolatban. Az elmúlt időszakban történt Tesla Model S tragédiák felhívták a figyelmet arra, hogy hiába minden, az önjárás területén valószínűleg van még hová fejlődni, és igenis szükség van arra, hogy az ember is figyeljen.

A képen a Google önjáró autója látható.
A képen a Google önjáró autója látható.

A német közlekedési miniszter, Alexander Dobrindt szerint meg kell hagyni annak a lehetőségét, hogy az autóban utazó egyik személy közbeléphessen ha szükséges, egyébként pedig igenis be kell tenni a fekete dobozt, hogy az automata vezetés során rögzítsen mindent, ami fontos lehet. A minisztérium szóvivője szerint a javaslatot megpróbálják még ezen a nyáron elfogadtatni.

A német autógyártók (VW, Daimler, BMW) szeretnének a világ első számú szereplőivé válni az önvezető autók iparában, amivel kapcsolatban Angela Merkel azt mondta, hogy minden segítséget megadnak  a fejlesztéshez, de a vállalatok szerint 2020 előtt nem lesznek elérhetőek tömeges méretben az ilyen autók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik