Tech

Az író 14 évi munkája ment a levesbe a Google miatt

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 07. 18. 08:32

Életünk számtalan területe kapcsolódik az internethez, és rajta keresztül valami olyanhoz, ahol ki vagyunk szolgáltatva az üzemeltetőnek. Vegyük csak a Google-t, amihez levelezéssel, videókkal, Drive-val, és egy halom mással kötődünk, ám ha egyszer a gigacég úgy dönt, hogy utolsó kapcsolja le a villanyt, akkor bajban leszünk. Ezt tapasztalhatta meg első kézből Dennis Cooper, akinek 14 évét hajította ki a gigacég.

Cooper még 2002-ben kezdett el publikálni a Bloggeren, amit aztán 2003-ban megvásárolt a Google, ám az alkotónak június végén azzal kellett szembesülnie, hogy a 1,5 évtized alatt összehozott teljes munkássága semmivé foszlott, ugyanis a Google megszüntette a hozzáférését a felülethez. És ha már lúd, legyen kövér, egyúttal az elektronikus levelezése is ment a zúzdába, ráadásul mindez indoklás nélkül történt, ami eléggé megviselte Coopert.

Hiába reklamált a cégnél, visszaállítás nem történt, így végül ügyvédhez fordult, aki természetesen pert javasolt neki, hiszen a szellemi termékét takarította el a Google, és nem is nagyon akarja visszaállítani, bár azért azt jó lenne tudni, hogy konkrétan miért történhetett a “baleset”. Mivel Cooper nem számított rá, hogy 14 évnyi munkássága így fog eltűnni a világot körbeölelő hálóról, ezért archiválást sem végzett. Támpontként mindössze annyi szolgál, amit egy Facebookos felhasználó írt, hogy talán valaki felnyomta a blogot, miszerint olyan jellegű szexuális tartalmak voltak az oldalon, amit a Google nem tűrhet el.

Mindez amellett, hogy számos kérdést vet fel, arra is rávilágít, hogy ne bízzunk mindent a felhőre még akkor sem, ha egyébként egyre inkább ez jelenti a jövőt. Bármelyik nap ébredhetünk arra, hogy virtuális tartalmaink nincsenek többé, és ilyenkor nem árt, ha legalább egy részükről rendelkezünk valamilyen mentéssel, akár a gépünkön, akár valamely másik szolgáltató által üzemeltetett szerveren.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.