Tech

Az ujjukat szopó, vagy körmüket rágó kisgyerekek kevésbé lesznek allergiásak

Az ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek kevésbé hajlamosak az allergiára – állapította meg egy új, hosszú távú új-zélandi kutatás.

Úgy tűnik, az ujjszopás és a körömrágás megvédi a gyerekeket, ugyanis így már egészen korán bejutnak a szervezetükbe különböző mikrobák és ez segít kifejleszteni immunrendszerüket.

Az új-zélandi Otago Egyetem által vezetett kutatásnak a Pediatrics című folyóiratban frissen közzétett eredményei szerint az ujjszopás miatt megváltozott immunrendszerű gyerekek kevésbé hajlamosak arra, hogy életük későbbi részében allergiásak legyenek többek között a házi porra, a fűfélékre vagy az állatszőrre.

“Eredményeink összhangban vannak a higiéniaelmélettel, amely szerint a piszoknak és a mikrobáknak kitett szervezetben csökken az allergia kialakulásának kockázata” – jelentette ki Malcolm Sears professzor, aki a kanadai McMaster Egyetem tudósaként vett részt a kutatásban.

A kiskorban kialakult immunitás a felnőttkorban is segít megvédeni a szervezetet az allergiától, akkor is, ha a gyermek szülei allergiásak vagy a gyerek olyan házban nőtt fel, ahol háziállatokat tartottak vagy dohányoztak – idézte a tanulmányt hétfőn a The Daily Telegraph.

Sears professzor hozzáfűzte: “miközben nem ajánljuk, hogy ezeket a szokásokat – az ujjszopást vagy körömrágást – bátorítsák a szülők a gyerekeknél, úgy tűnik, hogy van kedvező hatásuk is”.

A kutatásban születésüktől felnőtt korukig követték 1037 gyermek életét. Ujjszopási és körömrágási szokásaikról 5, 7 és 11 éves korukban kértek tájékoztatást szüleiktől. Később allergiatesztet végeztek a résztvevők bőrén 13 és 32 éves korukban.

Az eredmény szerint a kiskorukban ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek 38 százaléka volt hajlamos az allergiára, míg az ujjukat nem szopók és körmüket nem rágók 49 százaléka bizonyult érzékenynek. Azoknál a gyerekeknél, akik az ujjukat szopták és a körmüket is rágták, még alacsonyabb, 31 százalékos volt az allergia kockázata.

A védettség a felnőttkorra is áthúzódott, és ugyanazon a szinten maradt az allergiára való hajlam kockázata 32 éves korukban is.
A tanulmány ugyanakkor azt is megállapította, hogy bár az ujjszopóknál és körömrágóknál kevesebb volt a pozitív teszt a bőrön végzett vizsgálatban, az olyan allergiás megbetegedések kialakulásánál, mint az asztma vagy a szénanátha nem jelentett semmilyen különbséget a két gyerekkori “rossz szokás”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik