Tech

Csak 2000 forint, és tényleg működik ez az okosóra

Nagyon béna reklámszöveg, tudjuk, pedig a jelek szerint tényleg ennyibe kerül, és tényleg nem átverés.

A GearBest online áruház kínálatában jelent meg az U Watch nevű gyártó okosórája, amely szimplán U8 névre hallgat. Oké, okosórákból szép lassan már Dunánál nagyobb folyókat is el lehetne rekkenteni, de többeknek megakadt a szeme a 7,71 dolláros, azaz nagyjából 2200 forintos árcédulán.

Bár úgy tűnhet, hogy az U8 csak valami játékszer, vagy még inkább egy ügyesen összefotosopolt átverés, a jelek szerint nem erről van szó, a YouTube-on már felbukkant olyan felhasználói videó, ahol egy megvásárolt U8-at villant a meglepett vevő, aki büszkén mutogatja, hogy az apróság valóban működik, és azt csinálja, amit hirdet magáról.

Nézzük, mit kapunk ennyiért. Az apró LED kijelző alatt egy Android-kompatibilis (konkrétan a Cyanogen által fejlesztett CM 1.1) rendszert futtató kis kütyü lakik, ami képes szinkronizálni a telefonkönyvet, kijelzi a hívásokat, SMS-eket. A segítségével még hívásokat is fogadhatunk közvetlenül, mivel ilyen kis összegbe még egy hangszórós-mikrofonos megoldás is belefért. Emellett alvásfigyelő appot és gyorsulásmérőt is belezsúfoltak a Bluetooth 3.0 segítségével kommunikáló apróságba.

Most szerkesztőségileg elgondolkodtunk azon, hogy ennyit megér egy próbarendelés, szóval remélhetőleg nemsokára mi is be tudjuk mutatni, mit tud valójában ez a hihetetlenül padlóközelbe árazott óra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik