Tech

Végre megszelídült a Windows 10 frissítő

Akarata ellenére senkit nem lehet boldoggá tenni, és ezt már a Microsoft is érti a Windows 10 kapcsán.

Több felhasználót idegesít, hogy a Windows 10 mennyire agresszíven tolja az arcukba a frissítést, míg másoknak abból van elegük, hogy úgy települ az update, hogy nem is tudnak róla, és ez valóban bosszantó lehet. Egy kaliforniai hölgy például annyira felháborodott, hogy idegességében 10 000 dollárra perelte a Microsoftot, így végül a cég azt az elhatározást hozta, hogy lép valamit.

Eddig az volt a bejáratott, ám felettébb kellemetlen módszer, hogy felugrott egy ablak, mely arról tájékoztatta a felhasználót, hogy már csak július 29-ig áll rendelkezésre a Windows 10-re való áttérés ingyenessége, és hiába kattintottunk a piros x-re a jobb felső sarokban, az üzenet eltűnt ugyan, de ütemezettként megmaradt a frissítés. Ám a Microsoftnál sem csak kőszívű, és a nép hangját meghallani képtelen emberek ülnek, ezért végül megérkezett az a lehetőség, hogy aki nem akar, az akaratán kívül se éljen a frissítés lehetőségével.

windows 10 upgrade

A Windows-főnök, Terry Myerson tudatta, hogy a cég vette az üzeneteket, így mostantól három lehetőség közül is lehet választani, amennyiben felugrik a frissítős ablak, tehát dönthetünk a frissítés vagy az ütemezett frissítés között, illetve el is utasíthatjuk azt úgy, ahogy van. Ahogy a fenti képen is látható, már van egy olyan opció, hogy “decline free offer”, tehát “az ingyenes ajánlat elutasítása”, de akkor sem fog ütemezett telepítés történni, ha a nagy vörös X-re kattintunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik