Egy Pigeon Kitty felhasználónevű nő feltöltött egy fotót az Imgurra. Gyakran dolgozik otthonról, ezért a munkaadója úgy állította be a laptopját, hogy nehogy bárki más hozzáférjen annak tartalmához.
valamint küld egy üzenetet a nőnek a hackelési kísérletről, és csatolja a fotót.
„Bekapcsoltam otthon a laptopom, de aztán kicsit ott kellett hagynom, mert a főnököm megkért, hogy nézzek át néhány folyóiratot”
– írja az említett hölgy. Ekkor történt, hogy kapott egy üzenetet a telefonjára, hogy valaki háromszor egymás után rossz jelszóval kísérelte meg a belépést a számítógépére. Az sms-sel megérkezett az automatikusan készült fotó is a hackerről:
A kommentelők között akadt, aki szerint a profi hacker miatt most már mindenképp indokolt a jelszó megváltoztatása. Volt, aki szerint a lefülelt illető cicapornót szeretett volna nézni a laptopon; egy másik hozzászóló pedig ezt írta:
„A cicám a telefonommal szokott ilyeneket csinálni: egyszer hajnali 4-kor észrevettem, hogy hívja anyámat.”