Tech

A Twitter végre lazít a 140 karakteres szabályon

Ugyan még mindig nem a végtelen szövegek ideje jön el, de azért lazulnak a csiripelés szabályai. Jó kérdés, megmenti-e mindez a szolgáltatást.

A Twitter hivatalos blogbejegyzésben jelentette be, hogy néhány fontos újítást vezet be a felhasználók által megosztott szövegek kezelésében. Eddig ugyebár nagyon szűkösnek bizonyult a megosztásonkénti 140 karakteres limit, főleg akkor, ha még olyan extráknak is helyet kellett hagynunk a szövegben, mint egy képre vagy videóra mutató hivatkozás, vagy épp egy másik felhasználó neve.

A mostani bejelentés szerint hamarosan épp az ilyen extrák miatt nem kell idegeskednünk, ugyanis ezeket nem számolja hozzá a rendszer az üzenet “hagyományos”, szöveges részének karaktereihez.

Egyrészt nem számítanak bele a limitbe a @nevek, tehát a kukac jellel kezdődő felhasználónevek, amikor valaki más tweetjeire válaszolunk. Ugyancsak kikerül a számolt betűk közül a saját nevünk, ha önmagunk korábbi bejegyzését retweeteljük, hogy hozzáadjunk valami új gondolatot. Ezen felül szintén nem számolja majd a Twitter azokat a karaktereket, amelyekkel egy képre, videóra, animált gifre, idézetre, vagy kérdőívre hivatkozunk.

twitter-ujdonsagok-02-gif

Ezzel a Twitter viszonylag nagyot lépett előre abban a témakörben, ami talán a legjobban idegesíti a felhasználóit: egykor a szolgáltatás pont azért volt “menő”, mert az embereknek tömören kellett fogalmazniuk, a 140 karakterbe nem fért bele a szócséplés. Viszont időközben a Facebook olyan szinten behálózott mindenkit, hogy a Twitter népszerűsége visszaesett és a korlátozások már nem inspirálólag hatottak, a felhasználók inkább átmentek Facebookra és megosztották ott, ami kikívánkozott belőlük, méghozzá olyan hosszúságban és formában, ahogy ők szerették volna.

Ugyan a Twitter már jó ideje belengette, hogy teljesen eltörli a karakterlimitet, ennek egyelőre semmi konkrét jele nincs, ezért a mostani könnyítés az első igazi lépés a szigorúság feloldása felé. A blogbejegyzés szerint a könnyítést néhány hónapon belül léptetik életbe, és erről külön is értesítik a nagyvilágot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik