Tech

Nem harapott rá a nép a Facebook reakciógombokra

Hiába lehetünk szomorúak, meglepettek, vagy épp teli szájjal röhögők, mégsem élünk a lehetőséggel.

A Facebook nem is olyan régen a közösség nyomásának engedve bővítette a nem szöveges reakciók lehetőségét, ami azt jelenti, hogy már nem csak meghüvelykujjazni tudjuk mások állapotát, képét, videóját, hivatkozását, hanem a megfelelő reakciógombot kiválasztva akár dühösek, meglepettek, szomorúak, szeretetteljesek, stb is lehetünk. Ami szép és jó, ugyanakkor bármennyire is kampányolnak mellette jó páran, a “dislike”, tehát a lájkolás ellentétét jelző “nem szeretem” gomb továbbra sem elérhető.

Ám érdekes módon a reakciógombok bevezetése nem mozgatta meg túlzottan a másfl milliárdos közösséget, legalábbis ez derül ki a Quintly kutatásából, ami 130 000 poszt vizsgálatából vonta le a következtetést. Ezek alapján ugyanis az látható, hogy a bejegyzések 97 százalékában a felhasználók maradtak a hüvelykujjnál, megosztásnál, kommentnél, és magasról tettek a többi lehetőségre.

facebook reakciogombok

Hogy mindez miért lehet, azt pontosan nem tudni, de a kutatást végzők szerint leginkább az állhat a háttérben, hogy a reakciógombok használatához kicsit tovább kell nyomva tartani a “Tetszik” gombot (mobilalkalmazás esetén), illetve asztali gépeknél, valamint laptopoknál a hüvelykujj felett tartani a kurzort. A kutatás még azt is kimutatta, hogy a képekhez képest a videók 40 százalékkal magasabb arányban késztetik a felhasználókat arra, hogy használják a kibővített lehetőségeket, és ezek közt is főleg a “wow” az, amit kedvelnek.

Azt azonban érvényes figyelembe venni, hogy a reakciógombok használatának lehetősége csak februártól él, tehát nem kizárt, hogy néhányan még rá fognak cuppanni, ám jelenleg visszafogott a lelkesedés. Talán lenne értelme néhány hónap múlva ismét elvégezni egy hasonló felmérést, ami esetleg más eredményre jutna, de az is lehet, hogy az embereknél egyszerűen csak győzött a lustaság és / vagy az érdektelenség. Cuki macska? Coelho idézet? Tibi atyás mém? Egy lájk bekattintása egy másodperc töredéke, aztán már tekerünk is tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik