Tech

Valóra vált a Farmville, a játékos igazi tehenet nyert

Viszonylag ritka az, amikor egy számítógépes játékkal egy termetes haszonállatot lehet nyerni. De mégis van ilyen.

A legtöbb videójátékos azért próbál meg a legjobb lenni, mert büszkeséggel tölti el, hogy mindenki más csak utána következik. Illetve létezik az e-sport, ami nagyjából olyan, mint a profi sportolói lét, ahol a fiatalok már kemény pénzeket nyerhetnek azzal, ha a többiek előtt végeznek.

Tunéziában azonban nem mindig, vagy nem csak a pénzben hisznek, és úgy gondolták, hogy a győztes jutalma a diadal édes íze mellett nem lehet más, csakis egy tehén. És nem úgy, ahogy a Farmville-hez hasonló “digitális gazdálkodós” játékokban, amikor a jó teljesítményért virtuális háziállatokat, vagy terményeket kapunk – ez a tehén bizony teljesen valóságos. A Bagra (mely helyi nyelven tehenet jelent) nevű játék legjobbja örülhet a párosujjú patásnak, amit már el is szállítottak az otthonába, és csak remélni tudjuk, hogy az illető nem panelban lakik. Maga a játék az ufók és a tehenek viszonyát dolgozza fel, és már ebből is sejthető, hogy nem ez a legkomolyabb cím, amit valaha láttunk, de a főnyeremény még ennek tükrében is meglepő.

bagra

Sőt, a játék producerei annyira jónak tartják a kezdeményezést, hogy a mostani, Pamela nevű boci mellett hamarosan egy másikat (név szerint Brigitte-et) is kiosztják valakinek, de úgy tudni, hogy a nyertes két opció közül választhat: odaajándékozza egy nonprofit szervezetnek, vagy nyers húsként hazaviszi. Azt nem tudni, hogy ha utóbbit választja, akkor szegény Brigitte már feldolgozva, vagy a mostani esethez hasonlóan élő mivoltában kerül a győzteshez.

Ebből is látszik hát, hogy nem babra megy a Bagra, hiszen mégiscsak igazi tehenekről van szó, és bár mikrotranzakciós modellről beszélünk, annyit biztosan senki nem fizet bel a játékba, amennyiből egy tehén ára jön ki. Igaz, nem vagyunk tisztában a tunéziai tehenek árfekvésével, szóval bármi lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik