Tech

Jönnek az önmegsemmisítő Facebook-üzenetek

Ahogy a kémfilmek maguktól felgyulladó mikrofilmjeit, a Messenger üzeneteit is beállíthatjuk majd úgy, hogy egy idő után megsemmisüljenek.

Úgy tűnik, egyre fontosabb a különféle csevegő- és közösségi alkalmazások fejlesztőinek az, hogy minden lehetséges eszközzel megőrizhessék a felhasználók magánszféráját. Kormányszervek és nemzetközi hatóságok próbálnak turkálni az adatainkban, és erre válaszul már több szoftver fejlesztője is bevezetett titkosítási, védelmi funkciókat, legutóbb a WhatsApp és a Viber jelentett be ilyesmit.

Most a Facebook saját csevegőszolgáltatása kap egy biztonsági ráncfelvarrást: a Twitteren jelent meg egy képernyőmentés a Messenger tesztváltozatából, amelyen látható, hogy a felhasználó bekapcsolta az eltűnő üzenetek funkciót. A képernyő alján az is kiderül, hogy (legalábbis ezzel a beállítással) az elküldött üzenet 15 másodpercig marad olvasható, utána már a címzett sem találhatja meg azt.

A funkció nem teljesen újdonság, tavaly egy rövid, lokális tesztet már lefolytatott a Facebook francia felhasználók kis csoportjának bevonásával, de most a bennfentesek szerint minden készen áll arra, hogy a következő iOS alatt futó Messenger verziók egyikében (szám szerint a 68.0 változatban) mindenki számára megjelenjen a lehetőség.

A titkosított beszélgetésekhez képest ez kissé másféleképpen megoldott védelmi megoldás, de ilyenre is van példa: a Snapchat elküldött fotói is eltűnhetnek, és a Telegram is alkalmaz hasonló módszert üzenetek elrejtésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik