Tech

13 év után megtört az Apple lendülete

Eddig lehetett az ég felé törni a lassan adagolt iPhone fejlesztésekkel, és az új piacok is megteltek. Mostantól megint merészebbnek kell lenni.

Rekord! Az előző évhez képest x százalék növekedés! Ez volt az Apple minden negyedéves pénzügyi összefoglalójában 13 éven át, de most vége. A tech-óriás friss pénzügyi jelentése szerint a most befejeződött pénzügyi negyedévüket 50,6 milliárd dolláros bevétellel zárták, ami 13 százalékkal múlja alul az egy évvel ezelőtt közzétett eredményt. A profit még nagyobbat bukott, a 10,5 milliárd dollár, valamint részvényenkénti 1,90 dollár egy év alatt 22 százalékos csökkenést jelent.

Bár a Wall Street elemzői már vártak némi lassulást az eddigi folyamatos diadalmenet után, ekkora visszaesése nem számítottak, a bejelentést követően a tőzsdén 7 százalékot zuhant az Apple papírjainak ára.

A túletetés visszavág

Az elemzők több tényező együttes hatásával magyarázzák a botlást. Az Apple legnagyobb bevételét hozó iPhone egy csomó területen már évek óta elérte a maximális “telítettséget”, és az újabb piacokon most állt be az a helyzet, hogy aki valamilyen iPhone-t akart venni, az már megtette, de ebben a negyedévben nem váltott frissebb modellre. Eközben viszont az olcsóbb szegmensben is erős androidos mobilok ezeken a területeken (is) képesek további növekedést produkálni, az Apple pedig hiába adta ki az SE modellt, az nem lett annyival olcsóbb, hogy valóban megszorongassa a költséghatékonyabb versenytársakat.

Az sem segít túlzottan, hogy Kína, amely az elmúlt időben az Egyesült Államok után az Apple második legnagyobb piacává nőtte ki magát, komoly gazdasági válságban van, ezért megcsappant a kereslet a drága almás termékek iránt – ráadásul az ország nemrég tiltotta ki a vállalat e-könyves és digitális filmes szolgáltatásait.

Vannak persze frissebb termékek is, de az Apple Music és az iCloud szolgáltatások még nem “nőttek fel” eléggé bevétel tekintetében, ahogy az Apple Watch-ból sem lett még az első iPhone-okhoz hasonló divatőrület.

apple-eredmenyek-2016-aprilis-02

Merre gurul az alma?

Egyrészt nem kell félteni a céget, még mindig tízmilliárd dollár feletti profittal dobálózik negyedévente, ráadásul megnövelték a részvényeseknek juttatott osztalékot, így valószínűleg ők sem állnak fel az asztalt csapkodva és a pénzüket menekítve.

Lassan növekedni kezdett a szolgáltatások üzletága is, 20 százalékkal több forgalmat generált, mint tavaly ilyenkor, tehát lassan újabb pillért növeszt magának az Apple. Másrészt az iPhone SE még kifuthatja magát, hiszen márciusi startja még nem szólhatott bele annyira a negyedéves eredményekbe (igaz, az előzetes hírek szerint akkora vásárlási hiszti nem is indult be a megjelenése után, mint várták).

Amire viszont egyre többek szerint igazán szüksége van most a vállalatnak, az egy bátrabb lépés, valami olyan újítás, mint amilyen az első iPhone, vagy még korábban az iPodok megjelenése volt. Az Apple igazi ereje ugyanis mindig abban rejlett, amikor fogta a szép lassan klisékből építkező piacot, és a feje tetejére állította valami teljesen új megközelítéssel. Ha nem is várunk tőlük ősszel teleportot, vagy hiperűrhajtású űrhajót, de az már biztosan kevés lesz, hogy a következő iPhone-on pár ezerrel több képpontos lesz a kijelző, és színváltós lesz az ujjlenyomat-felismerő gombja, ahogy egy pár milliméterrel még vékonyabb iPad vagy Macbook Air sem vált már ki hisztériát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik