Tech kékhalál

A kék halál új ruhát kapott

Persze maradt kék, és továbbra sem fogjuk szeretni, de legalább egy kicsit segítőkészebb lesz.

Aki még esetleg nem találkozott a kék halál intézményével… Nos, az szerencsés ember. Neki viszont akkor eláruljuk, hogy egy számítógépekre jellemző jelenségről van szó, konkrétan a Windows rendszerek valamilyen visszafordíthatatlan hibájakor láthatjuk a kék háttéren megjelenő hibaüzenetet. Ilyenkor ráadásul általában nincs már módunk javítani a problémán, legfeljebb újraindítással (és reménykedjünk, hogy akkor nem jön elő újra a gond).

Az eddigi kék halál formátumok az egyszerű felhasználónak nem mondtak sokat, mivel általában valamilyen bonyolult hibakód szerepelt rajtuk, amivel egy rendszerek terén járatlanabb próbálkozó csak nehezen találta meg a probléma forrását. Most azonban egy fokkal könnyebb lesz a dolgunk.

Nyáron érkezik a Windows 10 nagy frissítőcsomagja, amelynek tesztverzióit már próbálgatják a fejlesztők. Itt szúrták ki, hogy a rendszer lefagyásakor az eddigi szomorú szmájli és a sokak számára semmit se mondó karaktersorok mellett megjelent egy jól látható, nagy méretű QR kód.

kek-halal-01

Ez tényleg hasznos fejlesztés, mivel eddig a kék halál bekövetkeztekor a legtöbb felhasználó csak bosszankodni tudott, és megnyomni a reset gombot, most bárki előkaphatja a mobilját, és leolvashatja vele a négyzetes kódot, amely a hiba okának megfelelő Microsoft aloldalra irányítja a telefon böngészőjét. Itt aztán könnyebben megtudhatjuk, miért fagyott le a rendszer, a géppel van-e gond, vagy egy szoftver okozta a leállást, és így gyorsabban tudjuk orvosolni is a problémát.

A nyáron érkező átfogó frissítés ingyenesen érkezik majd a legálisan használt Windows 10-es gépekre, és egy csomó biztonsági fejlesztést is ígérnek benne, valamint többek között a Cortana hangasszisztens kiterjesztését (talán tényleg megtanul végre magyarul), de most először örülünk annak is, hogy faragnak valami újat a kék halál képernyőjére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik