Tech

Rosszul van a virtuális szemüvegektől? Megvan a megoldás!

Az agy nem szereti, ha átverik, ezért hányingerrel, szédüléssel üzenhet, hogy a virtuális valósággal valami nincs rendben. Azonban van megoldás a gyomornyugtató tablettákon túl is.

Van az úgy, hogyha megpróbáljuk átverni az agyunkat, akkor fura reakciókat tapasztalhatunk, mint amilyen a virtuális valóság esetében a szédülés, ami többek között annak tudható be, hogy miközben az agy úgy gondolja, éppen történik valami velünk (például futunk), valójában csak egy helyben ücsörgünk, és ez összezavarhat mindent.

Vannak, akiknél a szédülés konstans formában jelentkezik, míg mások éppen csak egy-egy múló pillanatra érzik azt, mintha tótágast állna velük a világ. A Mayo Clinic azonban a jelek szerint kidolgozta az ellenszert, melyet GVS-nek neveznek (galvanic vestibular stimulation), és a vesztibuláris stimuláción alapul, ami nagyjából az egyensúlyi rendszer birizgálását jelenti. A lényege a dolognak annyi, hogy amennyiben a virtuális valóságban látható történéseket összekötjük az egyensúlyi rendszer stimulációjával, úgy az agy nem fog összezavarodni a vélt mozgás valós megfelelőjének hiányától, így nem alakul ki semmilyen furcsa érzés.

A lehető legegyszerűbben (és nagyon konyhanyelvre sarkítva) a probléma abból adódik, hogy az agyunk azt akarja elhinni a 3D megjelenítés miatt, hogy a tárgy, amit nézünk, tőlünk 10 méterre van, de persze a szemünk közben egy pár centire levő pici képernyőt néz. Emellett ráadásul mondjuk azt látjuk épp, hogy a kamera mozog három dimenzióban, mondjuk épp egy hullámvasúton ülünk és pörgünk a négy égtáj, valamint föld és ég felé, de közben a fülünkben lévő egyensúlyszerveink ebből az égvilágon semmit nem éreznek. És ez a két különféle információ összeütközik az agyban, az egyik azt mondja: helló, épp a fejed tetején pörögsz, míg a másik meg azt, hogy nyugi, meg se mozdultál. Mi az eredmény? Hányinger, szédülés.

A javasolt megoldás a gyakorlatban úgy néz ki, hogy elektródák kerülnek mindkét fül mögé, a tarkóra, valamint a homlokra, és ezeken keresztül apró elektromos impulzusokkal érik el a stimulációt, melynek következtében sokkal kisebb az esély a szédülésre, hányingerre, ergo, zavartalanabb lehet a játékélmény. Dolgozni azonban még kell a rendszeren, és mivel az Oculus Rift első nagyobb adagja hamarosan eljut a megrendelőkhöz, a PlayStation VR is előrendelési fázisban van, a HTC Vive pedig a néhány héten belül jelenik meg, más megoldást kell keresni az említett VR-eszközökhöz való kapcsolásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik