Tech

Novellát írt, továbbjutott, pedig nem is ember

Eddig úgy gondolhattuk, a robotok számolásra, automatizálásra, betanított munkákra jók. Ehhez képest megvan az első gépi irodalmár.

A Japánban évente meghirdetett Hoshi Shinichi irodalmi pályázat idei versenyébe ismét sokan küldtek be pályaműveket rövidebb írások, főleg novellák formájában. Az egyik rövid történet kifejezetten érdekes a világ számára, ugyanis úgy jutott tovább, hogy egy sorát sem írta ember, az egész egy mesterséges intelligencia műve.

A Hakodate-i Egyetem kutatói csapata által kifejlesztett szoftver előzetesen csak annyi inputot kapott a fejlesztőktől, hogy azok megadták a novella főhősének nemét, és a történet rövid vázát, aztán pedig néhány fontos szót és mondatot tettek be a közösbe, amelyeket részben vgy egésben feldolgozhatott a gép. Aztán magára hagyták, és írni kezdett.

A megszülető novella címe “A nap, amikor egy gép írt egy novellát” – az önironikus történet hőse egy mesterséges intelligencia, amely öntudatra ébred,és felhagy az emberek szolgálatával, mert inkább újonnan felfedezett irodalmi ehetségére koncentrálna.

Idén volt először lehetőség a pályázaton arra, hogy gépi műveket is beküldjenek: az 1450 írásból 11 volt olyan, ameyet részben, vagy egészben mesterséges intelligencia készített. Fontos, hogy a döntnökökek a ngy forduló legvégéig nem árulták el, hogy melyik írás származik gépektől.

Végül az egyetem csapata által támogatott gép novellája volt az egyetlen nem ember által készített mű, amely átjutott az első rostán, a legjobbak közé csak azért nem került be, mert az ítészek szerint nem volt markáns a karakterfejlődés. Viszont megdícsérték, hogy milyen szépen követhető és jól strukturált. Szóval, ha még ne is várjuk, hogy kedvenc íróink munkáját elveszik a szoftveres migránsok, az első lépést megtették a szavak művészete felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik