Tech

Végre megújul a Windows Intéző

Már az Internet Explorer is megújult, de a Windows Intéző még mindig olyan, mint Tarzan a nagyvárosban. Évtizedes változatlanságnak lesz nemsokára vége.

A Windows 10 már nyolc hónapja él köztünk, és sokan szeretik, mások meg visszasírják a hetes verziót, ami a közvélemény szerint manapság a legjobb eddigi Windows, nehezen is térnek át róla a felhasználók. Mindenesetre az új operációs rendszer számos ponton újított, így néhány – korábban sokat fikázott – tulajdonságot sikerült használhatóra varázsolni, de egészen eddig úgy tűnhetett, hogy van, ami sosem változik. Ez pedig nem más, mint a Windows Intéző, amire azt lehet mondani, hogy szinte évtizedek óta semmit nem fejlődött, és maradt az a kezelhetetlen, egypaneles őskövület, ami annak idején volt.

Nem csoda hát, hogy a fájlokat sűrűn pakolászó ember a szűz Windows telepítésre csípőből lövi fel a Total Commandert (rögvest a Chrome után), vagy valami hasonló, sokkal jobban használható fájlkezelőt. Ám a Microsoft szakijainak füle meghallotta vala az elégedetlen felhasználók sirámait, és úgy tűnik, végre az Intéző esetében is úgy gondolják, ideje közeledni a modern korhoz. Minderről a Microsoft színeiben Peter Skillman nyilatkozott, miután egy közvetlen tweetben barátságosan rákérdezett valaki, hogy mikor lesz végre használható Windows Intéző.

Skillman a kérdésre, miszerint van-e valami elképzelése arról, hogy az Intéző mikor kap valami modern formát, így válaszolt: “Igen, dolgozunk egy komoly frissítésen, de azt még nem tudom megmondani pontosan, mikor esedékes”. Ennek ellenére úgy tudni, hogy valamikor a következő hónapban érkezhet a megújult Intéző, és azt kell mondjuk, igen kíváncsiak vagyunk arra, hogy a Microsoft ezen a fronton mennyire hallja meg a modern idők szavát. Lesz végre két panel? Beépített tömörítés? Használható beépülők? Várjuk, mint kisgyerek a karácsonyt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik