Tech

10 éves a Twitter, de meddig szárnyal a szűkszavú madár?

A rövid üzenetekre szakosodott mikroblog megélt szép napokat, bár sosem tudott a legnagyobb lenni.

2006-ban, egész pontosan március 21-én kezdték fejleszteni a Twitter szolgáltatást, amelyet akkor még nem is neveztek közösséginek, inkább a mikroblog kifejezés ragadt rajta. Blog, mert végülis mindenki azt írhatott saját csatornáján, amit csak szeretett volna, és mikro, hiszen elég komoly megszorítással, mindössze 140 karakteres limittel kellett számolnia azoknak, akik a Lenin összest szerették volna kiírni magukból.

A név is az üzenetek rövidségéből származik, ahogy aztán a kék madaras logó is ezt jelképezi: a twitter szó csiripelőt jelent, ahogy a fejlesztők reményei szerint a felhasználók is apró infómorzsákat csiripelnek szanaszét. Az első Twitter verzió még nem volt nyilvános, az Odeo cég alkalmazottai használták belső kommunikációra, az első tweetet Jack Dorsey, az egyik ötletgazda küldte el. A projekt végül pár hónappal később, június 15-én vált teljesen publikussá.

A világ 140 karakterben

Bár sokan kételkedtek abban, hogy egy ilyen durván leszabályozott szolgáltatás sikeres lehet, a népszerűség váratlan szinten ugrott meg. 2007-ben nagyjából másfélmillió tweetet osztottak meg a felhasználók, a következő évben pedig 400 milliót. 2010-ben már naponta született 50 millió tweet, 2011-ben pedig már egyetlen nap alatt 140 millió csiripet lőttek a világba.

A Twitter népszerűségét leginkább az adta, hogy egy rakás híres ember – zenész, színész, politikus, celeb – tart fenn Twitter csatornát, a népek pedig isszák a szavaikat, még akkor is, ha ez csak 140 karakter (és esetleg egy csatolt kép, amire időközben szintén lehetőség nyílt a szolgáltatásban). A lehetőségre ráugrott a teljes hirdetési piac, szinte minden fontos márkának (és a nagyon nem fontosaknak is) van Twitter fiókja, ahol ontják magukból a “kis színeseket”.

Kicsit emlékezzünk meg arról, hogy tíz év alatt hogy változott a Twitter szimbólumaként használt csipimadárka, aztán menjünk tovább.

twittermadar-10-ev

Idén márciusban egyébként így néz ki a tíz legnépszerűbb Twitter-csatorna:

  1. Katy Perry: 84 010 474 követő
  2. Justin Bieber: 76 688 901 követő
  3. Taylor Swift: 72 438 027 követő
  4. Barack Obama: 70 809 357 követő
  5. YouTube: 60 275 084 követő
  6. Rihanna: 56 953 903 követő
  7. Lady Gaga: 56 733 198 követő
  8. Ellen DeGeneres: 55 210 753 követő
  9. Twitter (a szolgáltatás saját, hivatalos fiókja): 53 224 558 követő
  10. Justin Timberlake: 52 575 083 követő

Repedések a trónon

A viszonylag erős mértékű adatáramlás miatt néha elszáll a szolgáltatás, ilyenkor kismadarak által felemelt bálna látható az oldalon. Az elmúlt öt évben, a felhasználók és tweetek számának növekedésével leginkább az utóbbi 4-5 évben szaporodott meg a szolgáltatás-leállások száma.

Ami viszont sokkal fontosabb, hogy a Facebook még nagyobb sikere folyamatosan elhomályosítja a Twitter érdemeit. Ahogy a Zuckerberg-birodalom gyakorlatilag minden szinten szinte mindent kínál a felhasználóknak (képek, videók beszúrása, oldalak, események, csillámpóni, szivárvány – ja, és nincs karakterkorlát ugyebár), a Twitter sosem tudott annyira népszerű lenni. Jelenleg 332 millióan csiripelnek, míg a Facebookot ötször annyian, másfélmilliárdnál is többen használják rendszeresen.

Próbál is kapálózni a Twitter, egyrészt mostanában kísérleteznek azzal, hogy az üzenetek megtekintését a Facebook súlyozott logikája szerint súlyozzák, és már azt is bejelentették, hogy idén mindenki számára feloldják a 140 karakteres korlátot. Hogy ez elég lesz-e a felemelkedésre, vagy nagyjából megragad ezen a szinten a szolgáltatás (ami azért persze továbbra sem egy rossz eredmény), az majd kiderül, mondjuk a 11. születésnapon. Ez pedig itt a Twitter saját szülinapi üdvözlete, szóval boldogat, és reméljük, a vezérkar már bőszen dalolja a Halász Judit-féle szülinapos nótát, vagy épp azt, hogy mavanaszülinapom-pom-pom-pompopopompom.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik