Tech

Dubajban lesz az első nagy drónverseny

Nagy pénzekért hasítják Dubai légterét a távirányítású repcsik.

A technika rohamosan fejlődik, lám, már az elektromos autóknak is megvan a maguk száguldó cirkusza, amit úgy hívnak, hogy Formula-E, most pedig a drónok törnek utat maguknak a versenyzés világa felé, és az első futamig már nem is kell sokat aludni. Március 11-én lesz a World Drone Prix első versenye, méghozzá Dubajban (hol másutt?).

Elég érdekesnek ígérkezik a dolog, mert száznál is több csapat nevezett, és ezek az apró robotrepülők akár 100 km/h-t meghaladó tempóval is képesek hasítani az eget, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy nem fog mind a 100 csapat döntőt vívni, mert amolyan Megasztár (vagy Csillag születik) jelleggel lesz egy selejtező március 8-án és 9-én. Ezek végeztével már csak a legjobb 32 jut be a 11-én és 12-én tartandó valódi megmérettetésbe, ahol kiderül, melyik pilóta, és melyik gép a legjobb.

drone prix

Mivel a helyszín Dubaj, így nem csoda, hogy irgalmatlan pénzeket lehet nyerni, ami azt jelenti, hogy 1 millió dollárnyi összdíjazás néz ki a dobogósoknak, melyből az első helyezettnek 250 000 dolcsi üti a markát, ami 71,2 millió forintnak felel meg, és ennyiből talán már az ifjú Anakin Skywalker is össze tudna rakni egy ütős fogatot. Ugyanakkor ez még mindig semmi ahhoz képest, amilyen pénzek a világ legnézettebb autósportjaiban forognak, de ösztönzésnek biztosan elég, és később bizonyára kinövi magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik