Tech

Őrületes pénzeket keres a Google vezére

A Google vezérigazgatója milliárdokat keres, bár rendesen meg is dolgozik érte. Pedig lehetne trükközős gázszerelő is.

Sejthető, hogy egy akkora cég, mint a Google, nem szúrja ki a csúcsvezető szemét néhány ezerdollárossal, meg havi 5000 forintnyi Erzsébet-utalvánnyal, de az, hogy Sundar Pichai vezérigazgató mennyit keres, még ennek tükrében is hatalmas szám. Ízlelgessék csak: közel 70 milliárd forint (persze dollárban), egyetlen év alatt.

Mindez úgy jön össze, hogy az alapbére 50 millió dollár (közel 14 milliárd forint), illetve 2015-re megkínálták egy 199 dolláros részvénycsomaggal is, ami forintban kifejezve 55,1 milliárd, és rögvest ott is vagyunk, hogy a 43 éves Mr. Pichai majd 70 milliárd forintnak megfelelő dollárral gazdagodott csak a tavalyi évben. Jó, ez így kicsit csúsztatás, hiszen a részvényeket leghamarabb 2019-ben transzformálhatja készpénzállománnyá, ez viszont azt is jelenti, hogy ha nem történik valamilyen nagyobb negatív változás, akkor addigra még többet fognak érni.

google pichai

A 199 millió dolláros részvénycsomaggal így már 650 millió dollárnyi papírja van a vezérigazgatónak, és ezzel az engadget szerint a legjobban fizetett vezetőnek számít az Egyesült Államokban. Hasonló nagyságrendben csak Tim Cook, az Apple CEO-ja tud részvénycsomagot mutatni, akinek 378 milliót adtak, mikor átvette Steve Jobs munkáját.

A Google-nél nem szokatlanok a hatalmas fizetések, ugyanakkor a stresszel járó levezetés is igen intenzívre tud sikerülni, legalábbis erről szól egy volt Google alkalmazott könyve, aki bár fiktív cégről írt a regényben, kertelés nélkül állítja, hogy az abban foglaltak 90 százalékát valós események ihlették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik