Tech

Videón egy újabb őrült találmány, a kávényomtató

A csodálatos kézügyességgel rendelkező baristák is félhetnek mostantól a konkurenciától.

Ha bemegyünk egy színvonalasabb kávézóba, az ott dolgozó baristák szívesen kápráztatnak el minket azzal, hogy a hab tetejére cirkalmas mintákat, szívecskéket vagy egyéb meglepetéseket rajzolnak apróra őrölt kávészemekből, kakaóból, vagy épp fahéjból. De még a legügyesebb kezű kávéművész sem tud olyan részletes, gyakorlatilag fotó részletességű csodát varázsolni a kávénkra, mint a Ripple Maker.

Egy hagyományos nyomtató manapság már nem számít csodának. A 3D nyomtatás is egyre megszokottabbá válik. Hová fejlődhet akkor az iparág? Nyomtassunk akkor szokatlan anyagokkal, szokatlan felületekre, legyen például a következő célpont a kávé. Talán ez járhatott a Ripple Maker készítőinek fejében, amikor elkészítették speciális printerüket.

Az eszköz egy hagyományos nyomtató elvén működik, csak épp festékpöttyök helyett finomra őrölt kávészemcséket használ a kép megalkotásához. A teljes megoldás tulajdonképpen két elemből áll, adott maga a nyomtató, valamint a hozzá kapcsolódó okostelefon, melyen a Ripple Maker alkalmazás fut. Az app segítségével választhatunk előre gyártott mintákból, de akár létrehozhatunk teljesen saját képeket is, rajzok, szövegek, vagy fotók felhasználásával.

ripple-maker-02

Az app és a hozzá tartozó weboldal ráadásul képes Facebook fiókunkhoz is csatlakozni, így ha például egy kis kávézóban dolgozunk, megtehetjük azt, hogy a vállalkozás Facebook oldalát lájkoló törzsvendégeink kávéja tetejére saját fotójukat nyomtatjuk, például a profilképüket.

Otthonra persze nem mindenki fog ilyesmit vásárolni, mivel az Egyesült Államokban 1299 dollárért kapható (ez körülbelül 375 ezer forintnak felel meg). Ezen felül természetesen tölteni is kell a berendezést a tintapatronnak megfelelő kávépatronnal, ezt viszont nem darabonként, hanem előfizetéses konstrukcióban számlázzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik