Tech

Idén új Nintendo kerülhet a kezeink közé

A Wii U visszafogott sikere után a Nintendo újabb konzollal próbálkozik, ami talán már idén megjelenik, és teljesítményben közelebb lenne a PS4-hez és az Xbox One-hoz.

A konzolok új generációja, tehát az Xbox One és a PlayStation 4 megjelenése már nagyon hiányzott, hiszen az Xbox 360 és a PlayStation 3 kezdett eljutni erejük végső határára. A gyengélkedésnek talán csak a PC-s játékosok örültek, de ők is csak azért, mert addig nekik sem kellett extrém gépfejlesztésbe kezdeniük, másrészt viszont pont emiatt volt morgás, mert a videojátékok fejlődésének határt szabott a két platform hardveres maximuma.

Mindamellett azonban, hogy érkezett a PlayStation 4 és az Xbox One, érdemes szót ejteni a kissé lemaradó Nintendóról is. Legutóbbi próbálkozásuk, a Wii U messze nem volt akkora tűzijáték, mint amennyire a Nintendo szerette volna, és míg elődje az egyszerű, funkcionális grafika mellett is ért el sikereket, a Wii U csak visszafogott lelkesedést váltott ki a tömegekből. Ám a cég nem adja fel, és nemrégiben egy gyors közvélemény-kutatást tartott, hogy az állítólagosan készülő Nintendo NX milyen hardveres specifikációkkal lenne megfelelő a játékosok számára. Ennek eredményeként a 900p-s felbontás, illetve a 60 képkocka per másodperc tűnik a megfelelőnek, mindemellett támogatná a 4K 60fps streamelést, valamint lehetne vele szörfözni a neten, és videohívásokat bonyolítani.

Maradhat a Wii U-hoz hasonló kettős működés.
Maradhat a Wii U-hoz hasonló kettős működés

A Nintendo nem szakítana a Wii U-nál megismert kettős megjelenítéssel, ami azt jelenti, hogy maga a kontroller is rendelkezne egy kijelzővel és önmagában alkalmas játékra (mint egy telefon vagy táblagép, csak gombokkal és karokkal). Mindemellett azonban maradna a statikusabb egység is, ami a klasszikus funkciókkal rendelkezik, de a kettő együtt működik igazán jól, egy normális tévén, mint minden rendes konzol. A feltételezések szerint akár a június közepén nyitó E3 kiállításon is láthatjuk a Nintendo NX-t, és még idén a boltokba kerülhet, de azon sem szabad meglepődni, ha a megjelenés átcsúszik a következő évre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik