Tech

Az Apple is beleugrana a virtuális őrületbe

Az Apple sem csak nézni szeretné, hogy a többiek mekkora szeleteket hasítanak ki a virtuális valóság tortájából.

Az olyan cégek, mint a Google, a Sony, a Valve, a HTC, a Facebook, a Samsung és a Microsoft, már mind felugráltak a virtuális valóság robogó vonatára, és úgy tűnhet, hogy az Apple csak a peronon állva integet nekik, de ez valójában nem így van.

Az említett vállalatok (az Apple kivételével) mind villantottak valamilyen VR szerkezetet, sőt, az Oculus Rift előrendelése egy ideje már aktív, és a Google kartondobozból készült virtuális valósága is közel jár a tömeges elterjedéshez, de a jelek szerint az Apple sem csak malmozgat. A Financial Times értesülése szerint felfogadta Doug Bowman urat, aki a számítógépes tudományok professzora a Virginia Technél, és nem mellesleg az egyik legnagyobb tudással rendelkező figura a virtuális valóság területén, különös tekintettel a 3D-s felhasználói felületekre.

És ha már az Apple egy ilyen nagyágyút vett fel, biztosan nem azért tette, hogy utána kávét főzessen, vagy szendvicseket hozasson vele, sokkal inkább azért, mert nagyon is szeretné megvetni a lábát a VR-eszközök területén, amit az is alátámaszt, hogy tavaly felvásárolta a Metaio nevű, kiterjesztett valósággal foglalkozó céget, illetve beszipkázta a Microsoft egyik mérnökét, aki a HoloLensszen dolgozott.

Ebből már csak lesz valami, mondjuk egy alma logós VR-masina, ami aztán évente-kétévente megújul, vagy legalábbis azt mondják rá, és jó sokba tud kerülni. És tudjuk jól, hogy amin ott díszeleg ez az embléma, azt az emberek nagy része elkezdi imádni, és addig vásárolják, amíg van a polcon, szóval ha tényleg elkészül az első Apple-féle VR szemüveg, az Oculus és társai egy nem várt erejű ellenfelet kapnak a nyakukba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik