Tech

Folytatódik 2014 megoldatlan rejtélye

Még két hét sem telt el az évből és máris felizzott az internet: új kódtörő feladványt posztolt az ismeretlen játékmester.

Jó ideje foglalkoztatja a digitális kalandorokat, ki lehet az ismeretlen csoport (vagy személy), aki(k)nek célja valószínűleg az, hogy megtalálja a legintelligensebb kódtörőt. A Cicada 3301 kilétéről, ahogy már egy korábbi cikkünkben is írtuk, fogalmunk sincs: spekuláltak már a név mögé magánszemélyt, csoportot, nemzetbiztonsági szolgáltatot, szektát és természetesen idegen civilizációkat is. A Cicada által publikált rejtvények sokban építenek kriptográfiára, szteganográfiára, magas szintű matematikai és logikai feladványokra, adatbiztonságra, azt pedig senki sem tudja, hogy a fejtörők végén váró „megoldás” mivel jár – elméletileg az első, 2012-ben publikált rejtvénynek több megfejtője is volt, akik kaptak a Cicada mögött állóktól emailt. Elméletileg.

A Cicada 3301 azóta elhíresült logója.
A Cicada 3301 azóta elhíresült logója.

Amit biztosra tudunk mondani: 2012, majd az ezt követő két év januárjában a Cicada újabb rejtvényekkel rukkolt elő, amelynek részleges vagy teljes megoldását végig lehet követni az Uncovering Cicada oldalon – akit érdekel a kriptográfia felhasználásának gyakorlati oldala, kifejezetten hasznos és szórakoztató olvasmánynak fogja tartani ezt a wikit. A rejtvények és az ezek körül összegyűlt fórumanyag remek olvasmány mindazoknak, akiket csak egy kicsit is megérintett a nyolcvanas-évek paranoiája, összeesküvés-elméletei és az ezek köré tapadt fringe culture: a rejtvényekben ugyanis bő kézzel szórtak utalásokat rúnatanra, ezotériára, zen-buddhista vagy éppen kabbalista filozófiára, Aleister Crowley mágikus irataira vagy éppenséggel Jung vagy Douglas Hofstadter anyagaira.

Számos spekulációnak adott táptalajt, az, hogy tavaly januárban nem kapott a kódtörő közösség rejtvényeket: egyesek azt mondták, azért, mert a 2015-ös rejtvénynek még mindig nem született megoldása, mások pedig úgy vélték, a Cicada megtalálta az(oka)t, aki(ke)t keresett. Ezért is keltett nagy hullámokat az értő bugyrokban a Cicada Twitter-accountjára küldött új poszt, amelyből az alábbi kép bukkant elő:

Így indul a Cicada idei rejtvénye: érdemes Photoshophoz és Outguesshez nyúlni. Talán.
Így indul a Cicada idei rejtvénye: érdemes Photoshophoz és Outguesshez nyúlni. Vagy nem.

Ennek elemzését az Uncovering Cicada wiki 2016-os oldalán, illetve a Reddit érintett pontjain követhetjük figyelemmel: az aktívabbak pedig mehetnek chatelni: freenode-os IRC-csatornán is beszélhetnek a kódfejtőkkel – nekik irány a #cicadasolvers !

Ajánlott videó

Olvasói sztorik